Idényjellegű balesetek

2021.11.22. 12:24

Viszonylag visszafogott számban történtek közúti közlekedési balesetek az elmúlt héten – legalábbis, ha például az ősz első hónapjához viszonyítunk.

A november tizenötödikével induló héten 1248 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására Magyarország területén. Az ismert balesetekből 187-ben történt könnyű-, és 64-ben súlyos személyi sérülés. Hat baleset ért tragikus véget, összesen hat ember vesztette életét a múlt héten közlekedési balesetben. A halálos balesetek felében ismét a sávelhagyás játszotta a kulcsszerepet.

A múlt heti első halálos közúti baleset Bács-Kiskun megyében történt, november 15-én délután.  Kiskunfélegyháza közelében az 5-ös számú főúton, ahol ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen gépjárművel nekiütközött egy 43 éves férfi kerékpárosnak, majd megállás nélkül továbbhaladt. Az úttesten fekvő kerékpárost az ismeretlen gépjármű mögött haladó, 39 éves nő az általa vezetett személygépkocsi alsó részével érintette. A közlekedési balesetben a kerékpáros meghalt. Az ügyben nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen.

Pest megyében, november 17-én késő délután történt a múlt heti második halálos kimenetelű közlekedési baleset. Mende lakott területén egy 44 éves férfi személygépkocsival elütötte az úttest melletti járdán a kutyáját sétáltató 68 éves férfit, akit a kutyája az úttestre szaladva a gépkocsi elé rántott. A szerencsétlenül járt kutyasétáltató az orvosi ellátás ellenére a helyszínen meghalt.

A harmadik múlt heti halálos baleset Budapesten, a III. kerületi Szentendrei úton, november 17-én kora este történt. A HÉV elütött egy 75 éves férfit, aki a helyszínen elhunyt. A baleset oka megállapítás alatt, a további eljárást a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály folytatja.

November 18-án, Heves megyében, kora délután történt a negyedik múlt heti halálos baleset. Eger-Almár közelében a 25-ös számú főúton egy 52 éves férfi személygépkocsival eddig tisztázatlan ok miatt áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő tehergépkocsival. A balesetben a személyautó utasa, egy 58 éves férfi a helyszínen meghalt, a sofőr súlyos, további két utasa pedig könnyű sérülést szenvedett.

A múlt heti ötödik halálos közúti baleset Baranya megyében a 66. számú úton Mánfa közelében történt november 19-én koraeste. Egy 39 éves férfi személygépkocsival egy útkanyarulatban áttért a menetirány szerint bal oldalra, ahol nekiütközött egy 39 éves férfi által vezetett személygépkocsinak. A baleset következtében a vizsgálat jelen állása szerint vétlen sofőr a helyszínen meghalt, utasai, egy 24 éves és egy 49 éves férfi, valamint a gyanú szerint a balesetet okozó sofőr súlyos sérülést szenvedett.

A múlt heti utolsó halálos baleset november 20-án koraeste történt Felsőlajos közelében. Egy 31 éves külföldi férfi személygépkocsival elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, lehaladt az út melletti füves árokba, majd felborult. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.

Legfrissebbek