2022.05.24, 06:07
Határozott fellépés az ittas vezetők ellen

Két nap alatt kilenc ittas vezetőt állított eredményesen bíróság elé a Szekszárdi Járási Ügyészség.

A Szekszárdi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt nyolc férfit és egy nőt állított a héten a Szekszárdi Járásbíróság elé, akik a tolnai megyeszékhelyen és a környező településeken ittasan vezettek gépjárműveket. Az ittas vezetés az egyik leggyakoribb, egyben a legtöbb veszélyt is magában hordozó közlekedési bűncselekmény. Számos halálos, illetve súlyos sérüléssel záródó baleset róható az ittas vezetők terhére. Az ügyészség emiatt kiemelt figyelmet fordít az ittas járművezetők gyors és hatékony felelősségre vonására.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai márciustól – különös figyelemmel az ünnepi időszakokra – fokozottan és célzottan ellenőrzik a járművezetőket Szekszárdon és a környező településeken. Ennek eredményeképpen a Szekszárdi Járási Ügyészség kilenc ittas vezetőt állított a bíróság elé, akik idén márciusban, áprilisban és májusban Szekszárdon, Szálkán és Tolnán vettek részt ittas állapotban a közúti közlekedésben. Közülük egy 52 éves, ittas vezetés miatt korábban már elítélt grábóci férfi személyi sérüléssel nem járó balesetet is okozott.

A Szekszárdi Járásbíróság gyorsított eljárásban az ügyészi indítvánnyal egyezően valamennyi vádlott bűnösségét megállapította, és velük szemben – ittasságuk mértékétől, előéletüktől és személyi körülményeiktől függően – felfüggesztett fogházbüntetést, közérdekű munkát vagy pénzbüntetést szabott ki. A járásbíróság ezen túlmenően az ügyészi indítványoknak helyt adva valamennyi vádlottat határozott időtartamra eltiltotta a közúti járművek vezetésétől is. A kihirdetett ítéleteket a vádlottak és védőik – egy kivétellel – tudomásul vették, míg az ügyészség hat vádlott estében, a járművezetéstől eltiltás súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be.

Obb 30ev

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14