2023.06.19, 18:37
Hányan roliznak Magyarországon?

A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerin legalább 100 000 elektromos rollert használnak Magyarországon.

Jelenleg az utakon 80-100 ezer roller közlekedhet, ebből mintegy 25 ezer bérelhető vagy közösségi roller, a többi magántulajdonban van. A Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy nyáron sokkal több gyerek közlekedik rollerrel és kerékpárral, mint az év más hónapjaiban, ezért ebben az időszakban több veszélyes helyzet alakulhat ki az utakon, amelyeket érdemes megelőzni. A rollerezés népszerűségét mutatja, hogy egy-két éve még csak feleannyian használták ezt az közlekedési eszközt.

A közlemény emlékeztet a Kerékpárosklub tavalyi felmérésére, amely szerint a megkérdezettek 60 százalékának volt kerékpárja, és 16 százalékuk számára ez a fő közlekedési eszköz. A jellemző útvonal biciklivel a 10 kilométeres távolság, ami egy városban biciklivel 20-30 perc alatt megtehető. Rollerrel átlagosan 5-8 kilométert tesznek meg, 8-10 perc alatt. A BKK mikromobilitási forgalommérő pontjainak adatai szerint idén az első 4 hónapban 3,5 százalékkal többen, 1,75 millióan haladtak át a 12 budapesti mérőpont egyikén – miközben a megosztott mikromobilitási eszközök népszerűsége növekszik. Az adatok szerint januártól áprilisig átlagosan 45 százalékkal többet bubiztak a felhasználók a tavalyi év azonos időszakához képest, míg a megosztott e-rolleres piac idén tavasszal új szolgáltatóval bővült, és összességében 7 százalékkal nőtt a forgalom 2022 májusához képest. A kerékpárszámlálók minden évben márciustól regisztrálnak növekedést a biciklizők körében: tavaly ekkor 153 ezer áthaladást mértek, idén ugyanebben az időszakban ennek több mint háromszorosát, 531 ezret, és várhatóan az első hidegebb napokig nem is csökken a számuk.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

...
2025.05.16. 06:09

Túl gyorsan ment, más látta a kárát

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Gyorshajtás legálisan

Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

...
2025.05.15. 06:29

Gyorshajtás legálisan

Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban

Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

...
2025.05.14. 14:33

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban

Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet

Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

...
2025.05.14. 07:49

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet

Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

Az új KRESZ és a kerékpározás

A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

...
2025.05.13. 14:36

Az új KRESZ és a kerékpározás

A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

Indul a Tour de Hongrie

Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.

...
2025.05.13. 06:32

Indul a Tour de Hongrie

Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye

Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

...
2025.05.12. 07:24

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye

Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

Formálódnak az új KRESZ keretei

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

...
2025.05.10. 11:15

Formálódnak az új KRESZ keretei

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.