Eredetileg több élő helyszínen sezen a héten zajlott volna a hagyományos "Biztonság Hete" rendezvénysorozat, de a járványügyi helyzetre való tekintettel a program felelősei az on-line térbe helyezték át a helyszínt!
A Biztonság Hete programsorozat célközönsége a fiatalok, a rendezvény elsősorban az ő figyelmüket hívja fel a napi veszélyek megelőzési lehetőségeire. Az idén a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) úgy döntött, hogy az eseményeket az on-line térbe helyezi át. Az online programokhoz a katasztrófavédelem is csatlakozott. A szervezők arra kérik a résztvevőket és az online érdeklődőket, hogy vigyázzanak magukra és társaikra azzal, hogy megtartják a járvánnyal kapcsolatos óvintézkedéseket, betartják a közlekedési szabályokat, sportoláskor, egyéb tevékenységeik közben maszkot, kesztyűt viselnek, és erre odafigyelnek egész évben, hiszen a „Biztonság Hete” célja továbbra is a mindennapok biztonságának erősítése, nemcsak a közlekedésben, hanem az élet minden területén.
A „Biztonság Hete” eseményei Youtube csatornán követhetők!
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
