Nagyban egyszerűsödik az e-kárbejelentő használata, elég lesz alapadatokat megadni.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ismertette, hogy ezentúl a központi nyilvántartásából már két adat megadásával automatikusan kitöltődnek az e-kárbejelentőben a biztosítási szerződéses mezők egy fejlesztésnek köszönhetően. Az e-kárbejelentő legújabb verziójában magánszemélynél elegendő beírni a szerződő születési dátumát és a jármű rendszámát, jogi személy esetében pedig a szerződő adószámát és a jármű rendszámát. Ezzel csökkenni fog az eddigi átlagosan húsz-huszonöt perces kitöltési idő.
Az alkalmazást a megjelenése óta több mint 350 ezren töltötték le, és 8000-nél több kárbejelentés érkezett 2020-ban az applikáción keresztül. Tavaly közel 20 százalékkal növekedett az előző évihez képest az online bejelentési forma. Az e-kárbejelentő a megjelenése óta több fejlesztésen, funkcióbővítésen ment keresztül. Egyebek mellett bővült a beküldhető képek száma, illetve mára olyan helyzeteket is kezelni képes, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban, vagy épp nem rendelkezik érvényes biztosítással.
Jön az utánpótlás
30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.
Jön az utánpótlás
30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.
Húsvéti ittas vezetők Budapesten
A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.
Húsvéti ittas vezetők Budapesten
A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.
Forgalomkorlátozások és járatmódosítások
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.
Forgalomkorlátozások és járatmódosítások
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.
Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától
Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.
Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától
Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.
Új rendőrautók érkeztek
Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.
Új rendőrautók érkeztek
Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.
Nagy emelés után lassú csökkenés
Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.
Nagy emelés után lassú csökkenés
Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.
Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!
Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!
Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!
Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!
Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor
Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.
Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor
Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.
