2020.05.10, 22:00
Cukorbetegen a volánnál

A világ cukorbetegeinek száma évről évre növekszik. Utánajártunk, mire kell figyelnie egy cukorbetegnek, mielőtt autóba ül, illetve mi a teendő, ha a volán mögött éri a rosszullét.

Fontos leszögezni, hogy a cukorbetegség egy olyan állapot, amelyet egyensúlyban lehet tartani azzal, hogy a beteg követi az előírt diétát, rendszeresen mozog, lemond a dohányzásról és igyekszik kerülni az alkoholt. Ha egy cukorbeteg odafigyel saját egészségére, más – az autóvezetési képességeit befolyásoló – betegsége pedig nincs, akkor van lehetősége arra, hogy jogosítványt szerezzen és autót vezessen.

Ha valaki cukorbetegként jogosítványt szeretne, akkor először is természetesen orvosi vizsgálatra van szükség.  Ha a belgyógyászati, vagy diabetológiai vélemény szerint a beteg alkalmas autóvezetésre, akkor a háziorvos erről igazolást adhat ki.  A jogosítvány kiállításakor mindenképp jelezni kell a betegséget a hatóságoknak – ha ezt valaki elmulasztja, akkor később, esetleg egy baleset okozása után bevonhatják a forgalmi engedélyét. Az is előfordulhat, hogy a beteg bizonyos korlátozásokkal kapja meg a vezetői engedélyét; például arra vonatkozólag, hogy melyik napszakban és mekkora távolságot vezethet. Cukorbeteg sofőröknek gyakran kell ellenőriztetni állapotát a kezelőorvossal, mivel nem megfelelő kezelés vagy életmód esetén a betegség körülményei rosszabbodhatnak és szövődmények is kialakulhatnak – ilyen például a látás romlása. Mivel az éleslátás nélkülözhetetlen a biztonságos közlekedéshez, ezért ha a beteg homályosan, esetleg foltokban kezd látni, azonnal érdemes szakorvoshoz fordulni.

A közlekedésben egy sofőr nemcsak önmaga, hanem a többi közlekedő biztonságáért is felelős. Mielőtt egy cukorbeteg a volán mögé ül, mérlegelnie kell, hogy mekkora kockázatot vállal – figyelembe véve saját magán kívül az összes többi autós, gyalogos vagy motoros biztonságát is. Meggondolatlanul autóvezetésbe kezdeni veszélyes, és akár végzetes körülményekkel is járhat.

Doki
Dr. Juhász Dóra

Dr. Juhász Dóra életmód és táplálkozás tanácsadó, belgyógyászati rezidens világosított fel arról, mire figyeljen egy cukorbeteg, mielőtt autóba ül: „Azt  javaslom, hogy a beteg indulás előtt mérje meg a cukrát, és ha az valamilyen korrigálásra szorul, akkor ezt mindenképp intézze el és akár ismételten mérje meg, ellenőrizze még indulás előtt.”  Ha a vércukorszint 5 mmol/l alatt van, esetleg a beteg gyengének, fáradtnak érzi magát, anyagcsere-problémái, esetleg rosszullétei is voltak a napokban, ha csak lehet, ne induljon útnak autóval.

Ha azonban úgy ítéli meg, hogy alkalmas autóvezetésre, akkor is van néhány dolog, amit érdemes észben tartania- ezeket is megosztotta velünk a szakértő:

„Mindenképp legyen kéznél a beteg információs lapja, kártyája arról, hogy cukorbeteg. Tartson magánál apró cukorkát, kekszet, vagy bármi olyan ételt és italt, amivel az alacsony vércukorszintet megemelheti. Ne felejtse otthon a vércukor-mérőt, és természetesen a hozzá szükséges kis felszerelést sem!  Ha hosszabb útra indul, akkor az alkalmazott gyógyszereit is vegye magához” – tudtam meg Dr. Juhász Dórától, aki arról is beszélt, mi a teendő abban az esetben, ha a cukorbeteg vezetés körben lesz rosszul. „Rosszullétkor a beteg azonnal húzódjon félre az autójában, mérjen cukrot és a mért értéknek megfelelően intézkedjen, továbbá lehetőség szerint kérjen segítséget. Rosszullét esetén semmiképp se folytassa az utat azzal a felkiáltással, hogy „majd jobb lesz ez!”, mert sok esetben az út során akár halálos kimenetelű folyamatok indulhatnak be, ha nem kezelik időben a helyzetet.”

Végezetül dr. Juhász Dóra hozzátette: „Nagyon fontos, hogy az ember igyekezzen megismerni a saját szervezetét, felismerje, ha valami eltér a szokványostól. A cukorbetegség mellett lehet teljes értékű életet élni, de ehhez be kell tartani a játékszabályokat és kellő elővigyázatossággal kell útnak indulni (is).”

 

Nagyon rossz ötlet

Vandálok festették le a közlekedési táblákat, veszélybe sodorva a közlekedőket két útszakaszon Vasban.

...
2026.05.13. 06:21

Nagyon rossz ötlet

Vandálok festették le a közlekedési táblákat, veszélybe sodorva a közlekedőket két útszakaszon Vasban.

Szabálytalankodó teherautók és buszok

Több mint 2500 esetben állapítottak meg jogsértést az ellenőrzést végző rendőrök a teherautók és buszok egyhetes ellenőrzése során.

...
2026.05.12. 07:57

Szabálytalankodó teherautók és buszok

Több mint 2500 esetben állapítottak meg jogsértést az ellenőrzést végző rendőrök a teherautók és buszok egyhetes ellenőrzése során.

Futóverseny a fővárosban

Változik a közlekedés május 10-én Budapesten az EU félmaraton futóverseny miatt.

...
2026.05.09. 14:29

Futóverseny a fővárosban

Változik a közlekedés május 10-én Budapesten az EU félmaraton futóverseny miatt.

Áprilisi buszsávellenőrzés eredményei

Budapesten a kétnapos áprilisi buszsávellenőrzés a fővárosban: 87 esetben intézkedtek a BRFK és a BKK munkatársai.

...
2026.05.07. 21:09

Áprilisi buszsávellenőrzés eredményei

Budapesten a kétnapos áprilisi buszsávellenőrzés a fővárosban: 87 esetben intézkedtek a BRFK és a BKK munkatársai.

Teherautó és buszsofőrök figyelem!

Az egy hétig tartó országos akció során a rendőrség a tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzi a közutakon.

...
2026.05.03. 19:49

Teherautó és buszsofőrök figyelem!

Az egy hétig tartó országos akció során a rendőrség a tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzi a közutakon.

Részlegesen feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.

...
2026.04.30. 07:39

Részlegesen feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.

Jó az irány

Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.

...
2026.04.28. 13:01

Jó az irány

Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.

Együttműködőket keresnek

Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.

...
2026.04.28. 09:57

Együttműködőket keresnek

Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.