2022.09.07, 08:15
Bringás futár gázolt

Járdán okozott halálos balesetet egy kerékpáros futár.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Miskolci Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy kerékpáros ellen. A vádlott 51 éves férfi kerékpáros futárként dolgozva, 2021. július hónap második felében a délutáni órákban Miskolc belterületén közlekedett, azonban észlelve az úttesten feltorlódott kocsisort, szabálytalanul felhajtott a gyalogos járdára, ahol a kapualjból kilépő nőt elgázolt. A sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően elhunyt. A vádirat szerint a vádlott  kb. 15 km/óra sebességgel haladt, amikor egy kapualjból a járdára kilépő sértett nőt fékezés nélkül elütötte. A sértett a függőleges tengelye körül megpördült és a járdára zuhant, a baleset következtében koponyaboltozat és koponyaalaptörés sérüléseket szenvedett el, kórházba szállítását követően elhunyt.  A vádlott a baleset során szintén a földre zuhant, azonban sérülése nem keletkezett. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

 

 

Obb 30ev 2

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.