Egy férfi autójával üldözte, majd filmekben látható akcióval meglökte haragosa kocsiját, aki elvesztve uralmát a jármű felett és így balesetet szenvedett. A vádlott férfi elhajtott a helyszínről: most másodfokon súlyosabb büntetésre számíthat.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye szerint az ügyészség indítványával egyezően a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével súlyosította annak a vádlottnak a büntetését, aki haragosát gépkocsival üldözőbe vette, majd annak autóját az útról leszorítva a sértett súlyos sérülésével járó balesetet okozott. A vád szerint a 32 éves férfi lakóhelyén – egy Pest megyei településen – 2017. szeptemberében két családtagja társaságában autózott, amikor megpillantotta a szintén gépkocsival közlekedő egyik rokonát, akivel haragos viszonyban állt. A vádlott a sértettet üldözni kezdte, majd miután utolérte, autójával a sértetti gépkocsi bal hátsó sarkának ütközött. Utóbbi az ütközés hatására megpördült, az út melletti árokba csapódott és felborult.
A vádlott a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A baleset következtében a sértettet életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol életét a gyors műtéti beavatkozás mentette meg. Sérülései maradandó fogyatékossággal jártak. Az elsőfokú bíróság a vádlottat maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 5 év szabadságvesztésre ítélte. A ítélet ellen, annak súlyosítása iránt az ügyész fellebbezést terjesztett elő, amelyet a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott. Az ügyben másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a vádlottat – a közúti veszélyeztetés bűntettével halmazatban – segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében is bűnösnek mondta ki, ezért az elsőfokon kiszabott büntetését 6 év szabadságvesztésre súlyosította.
Horrorkaravánokat büntettek
A Közlekedési Hatóság munkatársai egy héten át tartó ellenőrzést tartottak az autószállító járművekre fókuszálva.

Horrorkaravánokat büntettek
A Közlekedési Hatóság munkatársai egy héten át tartó ellenőrzést tartottak az autószállító járművekre fókuszálva.
Végigvideózzák Magyarországot
Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei.

Végigvideózzák Magyarországot
Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei.
Mossák a Szabadság hidat szerda éjszaka
Folytatódik Budapesten a tavaszi hídmosási program.

Mossák a Szabadság hidat szerda éjszaka
Folytatódik Budapesten a tavaszi hídmosási program.
Kamionstop a hosszú hétvégén
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik.

Kamionstop a hosszú hétvégén
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik.
Ingadozó újautó eladások
Az EU-ban 1,9 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első negyedévben. Magyarország növekedést könyvelhetett el.

Ingadozó újautó eladások
Az EU-ban 1,9 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első negyedévben. Magyarország növekedést könyvelhetett el.
Húsvéti mérleg
450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor a rendőrük. Ez meghaladja a tavalyi számot, de alulmúlja a 2023-as ellenőrzés eredményeit.

Húsvéti mérleg
450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor a rendőrük. Ez meghaladja a tavalyi számot, de alulmúlja a 2023-as ellenőrzés eredményeit.
Szombati forgalomkorlátozás a körgyűrűn
Forgalomkorlátozásra kell készülni szombaton az M0-s autóúton, Nagytétény-M6 kihajtó térségében.

Szombati forgalomkorlátozás a körgyűrűn
Forgalomkorlátozásra kell készülni szombaton az M0-s autóúton, Nagytétény-M6 kihajtó térségében.
Pörög a használtautópiac
Az első negyedévben 6,4 százalékkal több használtautó talált gazdára, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Pörög a használtautópiac
Az első negyedévben 6,4 százalékkal több használtautó talált gazdára, mint a tavalyi év azonos időszakában.