2021.06.08, 09:38
Az ilyenre nem lehet felkészülni: drogos sofőr okozott halálos balesetet

A kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta a kábítószer hatása alatt halálos balesetet okozó fiatalkorú. Perszer ez a halottakat már nem hozza vissza, de visszatartó erő lehet a hasonló mentalitású embereknek.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint hét év hat hónap szabadságvesztésre ítélte a Salgótarjáni Járásbíróság azt a fiatalkorút, aki bedrogozva okozott halálos balesetet egy lopott autóval Salgótarjánban. A jogosítvánnyal nem rendelkező fiú 2020 novemberében Karancslapújtőn ellopott egy gépjárművet, amit a reggeli órákban pszichoaktív anyagoktól és nyugtatótól bódult állapotban vezetett a 21-es számú főúton. Egy balra ívelő útkanyarulatba a megengedettet meghaladó, valamint az út vonalvezetéséhez és az útburkolat csúszós állapotához képest is eltúlzott sebességgel haladt be, átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött egy autóval. A balesetben a másik gépkocsi utasai, egy idős házaspár életüket vesztették.

A Nógrád Megyei Főügyészség 2021 februárjában emelt vádat a többszörösen büntetett előéletű, javítóintézeti nevelésből szökött, ezért letartóztatásban lévő fiatalkorú ellen. A Salgótarjáni Járásbíróság az ügyben előkészítő ülést tűzött ki, ahol – mivel a vádlott teljes körű beismerő vallomást tett – döntést is hozott. A vádirattal egyezően halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettében és jármű önkényes elvételének bűntettében mondta ki bűnösnek a fiút, őt halmazati büntetésül hét év hat hónap börtönbüntetésre, tíz év közügyektől eltiltásra, valamint tíz év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, továbbá kötelezte a 911 253 forint bűnügyi költség megfizetésére is.

A fiatalkorúakra vonatkozó büntetéskiszabási szabályok szerint a hét év hat hónapi szabadságvesztés volt az ügyben kiszabható maximum, az ügyészség a vádiratban ezt is indítványozta, ezért a döntést az ügyész tudomásul vette. Az ítélet ellen a vádlott, a törvényes képviselő és a védő sem jelentett be fellebbezést, ezért az az előkészítő ülésen jogerőre is emelkedett.

Pénteken Light Friday!

November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.

...
2026.11.03. 07:59

Pénteken Light Friday!

November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.

Vége a matricázásnak

Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.

...
2026.10.31. 12:47

Vége a matricázásnak

Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.

Halottak napja a fővárosban

Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.

...
2026.10.30. 09:45

Halottak napja a fővárosban

Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.

Torlódási pontok a jövő hétre

Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.

...
2026.10.29. 10:39

Torlódási pontok a jövő hétre

Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.

Csökkent a balesetek száma az EU-ban

Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.

...
2026.10.28. 07:15

Csökkent a balesetek száma az EU-ban

Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.

Békében ünnepelni

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween során előforduló közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság OBB.

...
2026.10.27. 14:54

Békében ünnepelni

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween során előforduló közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság OBB.

Hamarosan indul a kgfb-verseny

Idén 65-70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban az autósok.

...
2026.10.26. 13:04

Hamarosan indul a kgfb-verseny

Idén 65-70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban az autósok.

Mutasd meg mit tudsz!

Ismét közös videós pályázatot hirdetett a középiskolásoknak a MÁV és az ORFK-OBB.

...
2026.10.25. 16:06

Mutasd meg mit tudsz!

Ismét közös videós pályázatot hirdetett a középiskolásoknak a MÁV és az ORFK-OBB.