Sok bringás nem veszi komolyan a nemzetközi kerékpárút szentendrei szakaszának lezárásait és behajtanak oda. Múlt hétvégén több baleset is történt.
Az augusztus 20-ai hosszú hétvégén két baleset is történt a Budapest és Szentendre közötti nemzetközi kerékpárút lezárt részén, a kerékpáros mindkét esetben belecsúszott a munkagödörbe. A lezárt – a Dera-patak és a Postás strand közötti – szakaszon a Dunamenti Regionális Vízmű (DMRV) helyreállítási munkákat végez. A szennyvízcsatornában keletkezett dugulás miatt a kerékpárutat több helyen fel kellett bontani, mert annak építése során a kivitelező a szerelőaknákat befedte, leaszfaltozta. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházása során a jelenleg lezárt szakaszt korszerűsítették, de a szerelőaknák kialakítása nem volt megfelelő. A mostani helyreállítás célja, hogy ezek – szükség esetén – rendeltetésszerűen használhatók legyenek.
Mivel a kerékpárút az árvízvédelmi funkciót betöltő gáton fut, az aknák kiépítéséhez, fedéséhez egyedi vasbeton elemeket kell terveztetni és legyártatni, ezek a speciális árvízbiztonsági előírásoknak is megfelelnek és egy esetleges árvízi védekezés során a teherautó-közlekedés terhelését is elbírják. Szentendre önkormányzata arra kér mindenkit, hogy vegye komolyan a nemzetközi kerékpárút ottani szakaszának lezárását: a területre senki ne lépjen be – se kerékpárral, se gyalog -, mert balesetveszélyes!
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
