A megszokott hétköznapi munka közben is történhet mindent megváltoztató baleset. És figyelmeztetés ez mindenkinek, miért nem szabad tolató teherautó körül mozogni.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki figyelmetlensége miatt okozott maradandó sérülést. A vádirat szerint a férfi 2018. június 15-én, reggel 6 órakor tehergépkocsival manőverezett egy hódmezővásárhelyi raktárépület előtt. A vádlott éppen tolatott, amikor a kellő körültekintés hiánya miatt nem vette észre a plató mögött kerékpárral közlekedő sértettet és elütötte. Az ütközéstől a sértett az aszfaltra esett és a fején, vállán, alkarján, combjain zúzódásos sérüléseket, valamint csigolyatörést szenvedett el. A sérülések összességükben 8 napon túl, 3-4 hónap alatt gyógyultak, de mivel a sértett megrepedt lépét is el kellett távolítani, így a baleset maradandó fogyatékosságot eredményezett.
A vádlott a közlekedése során megszegte azt a közlekedési szabályt, amely szerint hátramenetet csak úgy szabad végezni, hogy az a többi jármű vagy az úttesten haladó gyalogos közlekedését ne akadályozza, vagy ha a helyzet úgy kívánja irányító személyt kell igénybe venni, aki folyamatosan látja a gépjármű mögötti területet és a vezetővel is kapcsolatban van. A járási ügyészség a vádlottat maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okázásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.
(a fenti kép illusztráció)
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.