A meglévők mellé 28 helyszínen telepítettek Horvátországban forgalomellenőrző kamerákat, amelyek nem csak képrögzítésre, hanem sebességmérésre is alkalmasak.
A horvát hatóságok elsődleges célja az új telepítésekkel a nemzetközi forgalmat is bonyolító útvonalakon a közlekedésbiztonság növelése. Ennek megfelelően Zadar, Šibenik-Knin, Split-Dalmácia, Vukovar-Srijem, Lika-Senj, Brod-Posavina és Požega-Slavonia területek útjain, 28 helyszínen telepítették az új eszközöket. A sebességmérő kamerák más jogsértések rögzítésére is alkalmasak, így detektálhatják a biztonságiöv használatának az elmulasztását, a kézből való mobiltelefonhasználatot, a szabálytalan előzést és a záróvonalátlépést.
Az új eszközök közül kettőt már tavaly nyáron felszereltek, ezekkel tesztelték a képességeket. Bő két hónap alatt jó 50 000 forgalmi szabálysértést rögzítettek, tehát naponta több mint 800-at – és ez csak 2 kamera. Josip Mataija, a horvát Belügyminisztérium szakembere egy vele készült riportban elmondta, hogy a technika telepítésével nem a büntetés a céljuk, hanem a megelőzés. Az eddigi tapasztalatok alapján arról számolt be, hogy az automata sebességellenőrző eszközökkel felszerelt útvonalakon 17 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma. Az új telepítésű eszközökből a legtöbb, tíz darab Lika-Senj megyében található, mert itt haladnak át legfontosabb nemzetközi útvonalak.
Pörgött az üzlet
Elmaradt a szezonális visszaesés augusztusban a használtautó-piacon.
Pörgött az üzlet
Elmaradt a szezonális visszaesés augusztusban a használtautó-piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
