2020.05.07, 15:16
Furcsa rekord

Egy éjszaka alatt négyszer állítottak elő ittas vezetés miatt egy testvérpárt márciusban Hódmezővásárhelyen, az ügyészség vádat emelt ellenük - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc közölte, hogy egy testvérpárt (fivéreket) ittas állapotban elkövetett járművezetés, az idősebb férfit emellett járművezetés tiltott átengedése vétségével vádolják. A fivérek március 4-én egy rokonlátogatás során egész nap italoztak, majd éjjel 11 körül az idősebb – érvényes jogosítvánnyal nem rendelkező – férfi autóba ült, mert tankolni szeretett volna. Nem sokkal éjfél előtt a rendőrök igazoltatták, s mert ittasan vezetett, előállították a rendőrkapitányságra. Az autót szintén ittas öccse vitte el a helyszínről, majd a kocsival ő ment egy óra múlva szabadon bocsátott bátyjáért. Pár perc múlva azonban a járőrök igazoltatták őket, és a fiatalabb férfit bevitték a rendőrségre. Az autóval a bátyja hajtott tovább, és tíz perc múlva az egyenruhások őt is megállították. Két órával később az időközben kiengedett fiatalabb testvér – már jogosítvány nélkül, de még mindig ittasan – újra autóba ült, de a rendőrök egy közúti ellenőrzést követően újra bevitték – tudatta a csoportvezető ügyész.

Lezárások diplomáciai mozgás miatt

Péntek estig Budapesten delegáció közlekedése miatt több forgalmas útvonalat és csomópontot időszakosan lezárhatnak. A korlátozások a BKK járatait és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető utakat is érintik majd.

...
2024.05.08. 11:48

Ma elrajtol a “Tour de Hongrie”

Május 8-án rajtol a 2024-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

...
2024.05.08. 09:06

Ma elrajtol a “Tour de Hongrie”

Május 8-án rajtol a 2024-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

Könnyebb lett Sopron körül közlekedni

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat.

...
2024.05.07. 13:44

Könnyebb lett Sopron körül közlekedni

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat.

Csalással szerzett jogosítványok

Akad, aki azért dönt az illegális jogosítványszerzés mellett, mert anyagi előnyt vár a megoldástól, más azért, mert másképp nem megy, vagy éppen gyorsan akar jogsit szerezni. Újabb elcsalt eset akadt fenn a hatósági hálón.

...
2024.05.07. 07:19

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

...
2024.05.06. 11:07

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

...
2024.05.06. 06:00

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

...
2024.05.05. 14:23

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

...
2024.05.04. 06:08

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.