2019.06.28, 18:34
Kötelező zajossá tenni az elektromos autókat!

Július 1-jétől az új típusú hibrid és elektromos autókat kizárólag hanggenerátorral felszerelve lehet forgalomba hozni az Európai Unió tagállamaiban, hogy a szinte zajtalan járművek észlelése könnyebb legyen a gyalogosoknak és a kerékpárral közlekedőknek.

Az Európai Parlament még 2014 tavaszán fogadta el és adta ki a csendes üzemű elektromos és hibrid autókra vonatkozó rendeletet, amely szerint 2019 július elsejétől 40 km/h sebességig működő speciális zajkeltő eszközökkel kell felszerelni az említett hajtásmodú autókat, hogy könnyebben észlelhetők legyenek. A júliusi határidő az új gyártásúnak számító, első forgalombahelyezésű, új EK típusjóváhagyási számmal rendelkező hibrid és tisztán elektromos járműveket érinti. A korábban gyártott ilyen jellegű autókat pótlólag 2021-ig kell felszerelni zajkeltő eszközzel.

Az EY üzleti tanácsadó cég megbízásából az Ipsos Zrt. által készített, 500 magyar autóvezető megkérdezésével készült friss felmérésből az is kiderült, hogy a magyarok csaknem kétharmada szívesen váltana elektromos- vagy tölthető hibrid autóra egy kedvező ajánlat esetén. Majdnem minden tizedik válaszadó a költségektől függetlenül is azt tervezi, hogy ilyen típusú gépjárművet vesz a jövőben. A megkérdezetteket jelenleg leginkább az autók ára (40 százalék) és az egy töltéssel megtehető túl rövid távolság (28 százalék) tántorítja el a váltástól. Az önvezető autókkal kapcsolatban már nem ennyire elfogadóak a magyar autósok. A felmérésben résztvevők harmada biztos abban, hogy 15 éven belül elterjednek ezek a járművek, de többségük soha nem gondolkodna el ilyen autó vásárlásán.

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.