A világ cukorbetegeinek száma évről évre növekszik. Utánajártunk, mire kell figyelnie egy cukorbetegnek, mielőtt autóba ül, illetve mi a teendő, ha a volán mögött éri a rosszullét.
Fontos leszögezni, hogy a cukorbetegség egy olyan állapot, amelyet egyensúlyban lehet tartani azzal, hogy a beteg követi az előírt diétát, rendszeresen mozog, lemond a dohányzásról és igyekszik kerülni az alkoholt. Ha egy cukorbeteg odafigyel saját egészségére, más – az autóvezetési képességeit befolyásoló – betegsége pedig nincs, akkor van lehetősége arra, hogy jogosítványt szerezzen és autót vezessen.
Ha valaki cukorbetegként jogosítványt szeretne, akkor először is természetesen orvosi vizsgálatra van szükség. Ha a belgyógyászati, vagy diabetológiai vélemény szerint a beteg alkalmas autóvezetésre, akkor a háziorvos erről igazolást adhat ki. A jogosítvány kiállításakor mindenképp jelezni kell a betegséget a hatóságoknak – ha ezt valaki elmulasztja, akkor később, esetleg egy baleset okozása után bevonhatják a forgalmi engedélyét. Az is előfordulhat, hogy a beteg bizonyos korlátozásokkal kapja meg a vezetői engedélyét; például arra vonatkozólag, hogy melyik napszakban és mekkora távolságot vezethet. Cukorbeteg sofőröknek gyakran kell ellenőriztetni állapotát a kezelőorvossal, mivel nem megfelelő kezelés vagy életmód esetén a betegség körülményei rosszabbodhatnak és szövődmények is kialakulhatnak – ilyen például a látás romlása. Mivel az éleslátás nélkülözhetetlen a biztonságos közlekedéshez, ezért ha a beteg homályosan, esetleg foltokban kezd látni, azonnal érdemes szakorvoshoz fordulni.
A közlekedésben egy sofőr nemcsak önmaga, hanem a többi közlekedő biztonságáért is felelős. Mielőtt egy cukorbeteg a volán mögé ül, mérlegelnie kell, hogy mekkora kockázatot vállal – figyelembe véve saját magán kívül az összes többi autós, gyalogos vagy motoros biztonságát is. Meggondolatlanul autóvezetésbe kezdeni veszélyes, és akár végzetes körülményekkel is járhat.

Dr. Juhász Dóra életmód és táplálkozás tanácsadó, belgyógyászati rezidens világosított fel arról, mire figyeljen egy cukorbeteg, mielőtt autóba ül: „Azt javaslom, hogy a beteg indulás előtt mérje meg a cukrát, és ha az valamilyen korrigálásra szorul, akkor ezt mindenképp intézze el és akár ismételten mérje meg, ellenőrizze még indulás előtt.” Ha a vércukorszint 5 mmol/l alatt van, esetleg a beteg gyengének, fáradtnak érzi magát, anyagcsere-problémái, esetleg rosszullétei is voltak a napokban, ha csak lehet, ne induljon útnak autóval.
Ha azonban úgy ítéli meg, hogy alkalmas autóvezetésre, akkor is van néhány dolog, amit érdemes észben tartania- ezeket is megosztotta velünk a szakértő:
„Mindenképp legyen kéznél a beteg információs lapja, kártyája arról, hogy cukorbeteg. Tartson magánál apró cukorkát, kekszet, vagy bármi olyan ételt és italt, amivel az alacsony vércukorszintet megemelheti. Ne felejtse otthon a vércukor-mérőt, és természetesen a hozzá szükséges kis felszerelést sem! Ha hosszabb útra indul, akkor az alkalmazott gyógyszereit is vegye magához” – tudtam meg Dr. Juhász Dórától, aki arról is beszélt, mi a teendő abban az esetben, ha a cukorbeteg vezetés körben lesz rosszul. „Rosszullétkor a beteg azonnal húzódjon félre az autójában, mérjen cukrot és a mért értéknek megfelelően intézkedjen, továbbá lehetőség szerint kérjen segítséget. Rosszullét esetén semmiképp se folytassa az utat azzal a felkiáltással, hogy „majd jobb lesz ez!”, mert sok esetben az út során akár halálos kimenetelű folyamatok indulhatnak be, ha nem kezelik időben a helyzetet.”
Végezetül dr. Juhász Dóra hozzátette: „Nagyon fontos, hogy az ember igyekezzen megismerni a saját szervezetét, felismerje, ha valami eltér a szokványostól. A cukorbetegség mellett lehet teljes értékű életet élni, de ehhez be kell tartani a játékszabályokat és kellő elővigyázatossággal kell útnak indulni (is).”
Maradj a sávban és ne érzelemből, hanem észből vezess!
Miközben egész évben javuló tendenciát mutattak a baleseti adatok, a június alaposan belerondított a képbe. Útra kelt a fél ország, ráadásul hőségben és úgy tűnik a körülményekre felkészületlenül!

A kis fogyasztású hibrid a sztár
A használtautó piacon egy év alatt több mint 34 százalékkal nőtt a hibrid autók iránti kereslet Magyarországon.
A kis fogyasztású hibrid a sztár
A használtautó piacon egy év alatt több mint 34 százalékkal nőtt a hibrid autók iránti kereslet Magyarországon.
Eltűnnek a parkolóautomaták
Július elsejétől kizárólag virtuálisan lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Mindeközben a parkolási díjakat jelentősen megemelték.

Lassan megy a zöldrendszám-csere
862 plug-in hibrid (tehát tölthető hibrid) jármű zöld rendszámát cserélték le eddig az érintett mintegy 36 000-ből.
Lassan megy a zöldrendszám-csere
862 plug-in hibrid (tehát tölthető hibrid) jármű zöld rendszámát cserélték le eddig az érintett mintegy 36 000-ből.
Méret alapján adóztatná az autókat a Levegő Munkacsoport
Méret alapján is adóztatni kell az autókat, mert egy nemzetközi felmérés szerint az egyre nagyobb gépjárművek miatt jelentősen csökkent a parkolóhelyek száma az európai nagyvárosokban.

Nehézkesebb közlekedésre kell számítani Budapesten
Forgalomkorlátozás lesz a hétvégén a főváros több pontján.
Nehézkesebb közlekedésre kell számítani Budapesten
Forgalomkorlátozás lesz a hétvégén a főváros több pontján.
A hőség miatt mehetnek a kamionok
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium részlegesen feloldja a hétvégi kamionstopot.
A hőség miatt mehetnek a kamionok
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium részlegesen feloldja a hétvégi kamionstopot.
Olcsóbb is lehet az autózás?
Csökkent a kötelező biztosítások átlagdíja az első fél évben.
Olcsóbb is lehet az autózás?
Csökkent a kötelező biztosítások átlagdíja az első fél évben.