2010.02.22, 18:40
Gyorshajtás bírságok

Az objektív felelősség elvén alapuló közigazgatási bírság alkalmazása 2008 májusában vette kezdetét. A rendszer jelentős közlekedésbiztonsági sikereket hozott: jelentős részben hozzájárult ahhoz a sikerhez, hogy 2008-ban alatt csaknem 20 %-kal csökkent a közlekedési balesetben meghalt személyek száma.

A gépjármű üzembentartójának objektív felelősségén alapuló közigazgatási bírságra vonatkozó rendelkezések 2009 május 1-től módosultak. Az egyik legfontosabb változás, hogy a megengedett legnagyobb sebesség túllépése miatt kiszabott bírság összege a jövőben már nem a sebességtúllépés %-ától, hanem a km/órában megadott mértékétől függ.
A módosításokat a 2009 május 02-tól indult eljárásokban kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy nem az elkövetés ideje, hanem az eljárás megindítása lesz az irányadó, ezért előfordulhat, hogy egyes áprilisban elkövetett cselekményeket – a májusban indult eljárásban – már az új szabályok szerint bírálnak el.
A szabályozás továbbra is a jogszabályban nevesített leggyakoribb és legveszélyesebb jogsértő magatartásokra terjed ki. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a közigazgatási eljárás hatálya alá nem tartozó esetek szankcionálatlanok maradnak. A kisebb súlyú esetekben ugyanis – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – szabálysértési eljárás indulhat, mely ugyancsak szankcióval fenyegeti a szabálysértőket (pénzbírság, vezetési jogosultság korlátozása stb.)
A módosítás a KRESZ 14.§ (1) bekezdés z/1) pontjával bővítette a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó azon szabályok körét, amelyek az objektív felelősség hatály alá tartoznak. Ez azt jelenti, hogy május 02-tól a „Korlátozott sebességű övezet” jelzőtábla hatálya alatti útszakaszokon történt gyorshajtás miatt is bírságolható az üzembentartó.
A méltányosság gyakorlására eddig is csak akkor volt lehetőség, ha a döntés az ügyfélre nézve a határozat meghozatala után bekövetkezett okból méltánytalanul súlyos hátrányt okozott. Új elemként kerül a rendszerbe az a szabály, miszerint a bírságot kiszabó határozat méltányosságból történő módosításának, visszavonásának már ebben az esetben sincs helye.
2010. január 1-jei hatállyal módosul a bírságolással kapcsolatos eljárást lefolytató szervek rendszere is. A jogalkotó az első fokú eljárás lefolytatására országos illetékességgel a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi rendőrkapitányát, a másodfokú eljárás lefolytatására országos illetékességgel a budapesti rendőrfőkapitányt jelölte ki.  
Az eljárás lefolytatása helyének változása miatt azonban nem sérülhet az érintettek iratmegismerési jogai. Az ügyfél részére a Rendőrség a bírságolással kapcsolatos eljárás során biztosítani fogja, hogy a lakó-, vagy tartózkodási helye szerint illetékes rendőrkapitányságon az eljárás irataiba betekinthessen.

Nőtt a vadelütések gyakorisága

Évente több mint 7 ezer nagyvadat ütnek el Magyarországon.

...
2025.09.10. 18:42

Nőtt a vadelütések gyakorisága

Évente több mint 7 ezer nagyvadat ütnek el Magyarországon.

Segítség az „úrvezetői” jogosítvány megszerzéséhez

Új funkciókkal bővül a KRESZ digitális tananyaga, amely a „B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges.

...
2025.09.10. 06:30

Segítség az „úrvezetői” jogosítvány megszerzéséhez

Új funkciókkal bővül a KRESZ digitális tananyaga, amely a „B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges.

Halálesettel végződött az ittas vezetés

Kamionnal ütközött az ittas sofőr, akinek a biztonsági övet nem csatoló utasa a balesetben az életét vesztette.

...
2025.09.09. 07:39

Halálesettel végződött az ittas vezetés

Kamionnal ütközött az ittas sofőr, akinek a biztonsági övet nem csatoló utasa a balesetben az életét vesztette.

Fővárosi terelések

Útlezárások lesznek Budapesten szombaton és vasárnapi futóverseny miatt.

...
2025.09.06. 07:17

Fővárosi terelések

Útlezárások lesznek Budapesten szombaton és vasárnapi futóverseny miatt.

Elsősorban a tranzitútvonalakon ellenőriztek

Magyar és a román rendőrök közös ellenőrzéseket tartottak Pest vármegyében.

...
2025.09.05. 09:32

Elsősorban a tranzitútvonalakon ellenőriztek

Magyar és a román rendőrök közös ellenőrzéseket tartottak Pest vármegyében.

Gyengén erősebb augusztus az újautóeladásban

A Carinfo adatai alapján a tavalyinál több új kocsi fogyott augusztusban, viszont a júliusi értéket erősen alulmúlja a nyaralós hónap eredménye.

...
2025.09.04. 09:02

Gyengén erősebb augusztus az újautóeladásban

A Carinfo adatai alapján a tavalyinál több új kocsi fogyott augusztusban, viszont a júliusi értéket erősen alulmúlja a nyaralós hónap eredménye.

Kedvezmények az M1-esen ingázóknak

Az M1-es autópálya hamarosan induló felújítása idején az érintett szakaszon közlekedőknek autópályadíj-kedvezménnyel kompenzál a kormányzat.

...
2025.09.02. 15:19

Kedvezmények az M1-esen ingázóknak

Az M1-es autópálya hamarosan induló felújítása idején az érintett szakaszon közlekedőknek autópályadíj-kedvezménnyel kompenzál a kormányzat.

Mindenki hozzászólhat az új KRESZ-hez

Társadalmi egyeztetést indít a szaktárca az új KRESZ témájában.

...
2025.09.02. 10:54

Mindenki hozzászólhat az új KRESZ-hez

Társadalmi egyeztetést indít a szaktárca az új KRESZ témájában.