2026.06.15, 09:01
A szlovén rossz példa

Az alkohol és a drog okozza a súlyos balesetek jelentős részét Szlovéniában.

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök. A szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség adatai szerint minden tizedik közúti baleset az ittas vezetéshez köthető, a halálos kimenetelű balesetek 25-30 százalékát pedig alkoholos befolyásoltság alatt álló járművezetők okozzák.

Tavaly 31-en haltak meg olyan balesetben, amelyet alkohol vagy kábítószer hatása alatt álló sofőr idézett elő. Ez a szlovéniai közutakon regisztrált halálos áldozatok mintegy harmadát jelentette. Idén az első öt hónapban 493 balesetet okoztak ittas vezetők, 12 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A halálos áldozatok száma ugyanakkor nőtt: május végéig 11-en vesztették életüket ilyen balesetekben, míg tavaly ugyanebben az időszakban öten. A súlyos sérültek száma valamelyest csökkent, a könnyebb sérülteké pedig ötödével volt alacsonyabb, mint tavaly.

Az ittasan balesetet okozó sofőröknél mért átlagos véralkoholszint az idén 1,41 ezrelék volt, szemben a tavalyi 1,37 ezrelékkel. A rendőrök május végéig csaknem 165 ezer alkoholszondás ellenőrzést végeztek: 3479-szer pozitív lett az eredmény, 116 sofőr pedig megtagadta a vizsgálatot.

A kábítószer hatása alatt vezetők tavaly 84 balesetet okoztak, ami az összes közúti baleset 0,8 százaléka volt, ugyanakkor a tragikus kimenetelű balesetek hét százalékáért voltak felelősek. Az idén május végéig 29 baleset okozójánál mutattak ki kábítószer-használatot. Ezekben a balesetekben egy ember halt meg.

A közlekedésbiztonsági ügynökség szerint Szlovéniában továbbra is gondot jelent az alkoholfogyasztással szembeni nagyfokú társadalmi tolerancia és az alkohol könnyű hozzáférhetősége a kiskorúak számára is. A szlovén közegészségügyi intézet adatai szerint 2024-ben a regisztrált alkoholfogyasztás 10 liter tiszta alkohol volt minden 15 évnél idősebb lakosra vetítve, ami meghaladja az európai átlagot.

A hatóság egész évben megelőző programokat tart, és támogatja azokat a civil kezdeményezéseket is, amelyek az alkohol, a kábítószerek és a közlekedés összeegyeztethetetlenségére hívják fel a figyelmet. Szlovéniában az általános megengedett véralkoholszint 0,5 ezrelék, a kezdő és hivatásos vezetőkre ugyanakkor zéró tolerancia vonatkozik.

A ma indult európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzési akciósorozathoz Szlovénia rendőrsége is csatlakozott, így a szlovén rendőrség is vasárnapig fokozottan ellenőrzi, fogyasztottak-e alkoholt vagy kábítószert a járművezetők. Az ellenőrzések pénteken lesznek a legintenzívebbek, amikor nemzetközi ellenőrzési maratont tartanak minden résztvevő országban.

Hétvégi M0 korlátozások

Közműépítés miatt sávlezárásokra kell számítani az M0 körgyűrűn a hétvégén.

...
2026.10.17. 05:13

Hétvégi M0 korlátozások

Közműépítés miatt sávlezárásokra kell számítani az M0 körgyűrűn a hétvégén.

Büntetésalapú viselkedésformálás

Jelentősen megemelik a közlekedési bírságokat Horvátországban.

...
2026.10.16. 08:12

Büntetésalapú viselkedésformálás

Jelentősen megemelik a közlekedési bírságokat Horvátországban.

Gigatorlódások várhatók az M1-M7 közös szakaszán

Javítási munkák kezdődnek szombaton az M1–M7 közös szakaszán, az M7-es autópályán és az M0-s autóúton is.

...
2026.10.15. 10:06

Gigatorlódások várhatók az M1-M7 közös szakaszán

Javítási munkák kezdődnek szombaton az M1–M7 közös szakaszán, az M7-es autópályán és az M0-s autóúton is.

Könnyítés az autóbusz üzemeltetőknek

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása.

...
2026.10.13. 09:23

Könnyítés az autóbusz üzemeltetőknek

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása.

Szlovák útdíjfizetés

Változik az elektronikus útdíjrendszer működtetése Szlovákiában januártól.

...
2026.10.12. 11:43

Szlovák útdíjfizetés

Változik az elektronikus útdíjrendszer működtetése Szlovákiában januártól.

Jól fogytak az új autók

Az első három negyedévben kétszámjegyű növekedést mutatott az újautó-piac.

...
2026.10.10. 12:01

Jól fogytak az új autók

Az első három negyedévben kétszámjegyű növekedést mutatott az újautó-piac.

Megfogyó zöld rendszámok

November 30-ig még több mint 32 ezer plug-in hibrid jármű zöld rendszámát kell lecserélni.

...
2026.10.09. 07:23

Megfogyó zöld rendszámok

November 30-ig még több mint 32 ezer plug-in hibrid jármű zöld rendszámát kell lecserélni.

Lezárult a Flórián téri felújítás Budapesten

Megtörtént a fővárosban a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvétele.

...
2026.10.08. 17:05

Lezárult a Flórián téri felújítás Budapesten

Megtörtént a fővárosban a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvétele.