A múlt heti fokozott közúti ellenőrzés során a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrző rendőrök tapasztalataiból részletesebb kép tárul elénk a magyar „nemcsatolók” szokásairól.
Biztonsági öv, gyermekülés, bukósisak – a három legfontosabb passzív biztonsági eszköz, amely a használóját egy esetleges baleset esetén képes megóvni a sérüléstől, vagy képes csökkenteni a mégis bekövetkező sérülés súlyossági fokát. A felsorolt eszközök pozitív védelmi hatását nem csak ütközési tesztek és elméleti elgondolások igazolják vissza, hanem a gyakorlat is. Ráadásul bőven ötven évnyi tapasztalat áll már mögöttünk, sőt több is. De ha hozzászámoljuk a versenysport és a repülés területét is, ahol jóval korábban indult az öv-, és a bukósisak használata (igazán ezekről a területekről származott át a „civil” életbe), akkor végképp nem lehet ellenérv.
Mégis máig sokan nem használják a ráadásul kötelezően előírt használatú eszközöket. Az indokok különbözőek: máig él a tévhit, hogy jobb kirepülni a balesetet szenvedő autóból, mint bennemaradni, meg, hogy majd „kitámaszt” a sofőr, ha látja az elkerülhetetlen bajt, a hátsó ülés meg úgyis „biztonságos”. A gyermekülés használat elhanyagolását rendszerint a gyerkőc tiltakozására fogják – pedig jobb, ha tiltakozik, mintha megsérül. A bukósisak viselésének az elmulasztására az indok pedig rendszerint, hogy csak rövid távra pattant a motorkerékpár nyergébe a motoros.
De nézzük a részletes adatokat. Mint írtuk a Roadpol Seatbelt ellenőrzési akció Magyarországra vonatkozó adatai szerint az intézkedő rendőrök 15 911 jogsértést tártak fel az egy hét alatt. Ebből 15 449 esetben a biztonsági övet nem használták a sofőrök, vagy/és az utasok. Minthogy a lakott területen belül jellemző alacsonyabb haladási sebesség az autósokat könnyelműbbé teszi ebben a témában, nem meglepő, hogy ott 10 941-en nem csatoltak övet az ellenőrzöttek közül. De az utasok is a városokban, falvakban a leglazábbak: az elöl ülők közül 2221-en, a hátul ülők közül 984-en nem csatoltak övet az ellenőrzött járművekben.
Lakott területen kívül, országúton már jobban működik az „életvédelmi reflex”: az ellenőrzött járművekben 640 sofőr, 202 elöl ülő, és 158 hátul ülő utas nem csatolt biztonsági övet. Autópályán, autóúton a nagyobb haladási sebesség nagyobb józanész aránnyal járt: 172 sofőr, 50 elöl ülő, és 81 hátul ülő utas nem csatolt övet (mert ugye a hátsó ülés a „biztonságosabb” és övhasználat nélkül kényelmesebb).
Szerencsére a gyermekülés használatban ennyire ijesztő számok nem mutatkoztak, de tény, hogy az össz-ellenőrzött járművekben arányosan jóval kevesebb gyermekutazás történt. 265 esetben vagy nem szabályosan (például bekötetlenül) ült a gyermek az ülésben, illetve az ülésmagasítón, vagy nem is használtak ilyen eszközt. A passzív védelmi eszközök közül a motorkerékpáros bukósisak használata elég jól beágyazódott, legalábbis a „nagymotorosok” körében: csak egyvalaki volt az ellenőrzés hete alatt, aki hajadonfőtt élvezte a hajába borzoló menetszelet. A segédmotorosok, robogósok viszont jóval lazábban vették a bukósisak használatot, 51 fő hanyagolta azt.
Az országos fokozott ellenőrzésnek egyéb mellékhatásai is voltak, hiszen az ellenőrzést végző rendőrök minden észrevett jogsértés esetén intézkedtek: így kiszűrtek például 9 kábítószeres befolyásoltság mellett volán mögé ülőt, és elkaptak 49 körözött személyt is.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.
Újabb megugrandó feladat előtt a közúti fuvarozás
Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre.
Újabb megugrandó feladat előtt a közúti fuvarozás
Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre.
Tűzveszélyesebbek az elektromos autók?
Ha a hírek közt megjelenik, hogy egy autó kiégett, akkor a hozzászólások közt többen is megjegyzik, hogy biztos elektromosautó volt. De tényleg jobban égnek?
Tűzveszélyesebbek az elektromos autók?
Ha a hírek közt megjelenik, hogy egy autó kiégett, akkor a hozzászólások közt többen is megjegyzik, hogy biztos elektromosautó volt. De tényleg jobban égnek?
Kötelező biztosítás a nagyobb e-rollerekre is
Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.
Kötelező biztosítás a nagyobb e-rollerekre is
Mabisz: újabb járművekre kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.
Bringás reggeli 100 helyszínen
A Magyar Kerékpárosklub és a BKK reggelivel várja a biciklivel közlekedőket 2024. május 14-én. Többek között a fővárosban az Erzsébet téri MOL Bubi gyűjtőállomás mellett.

Az Ön közelében is lehet okoszebra!
A lakosság javaslatai alapján Iskola közelében, veszélyes kereszteződésben építenek ki okoszebrát.
Az Ön közelében is lehet okoszebra!
A lakosság javaslatai alapján Iskola közelében, veszélyes kereszteződésben építenek ki okoszebrát.
Támogatás a kamionosoknak
Változik a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén.
Támogatás a kamionosoknak
Változik a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a pünkösdi hétvégén.