2024.01.29, 06:13
Vigyázz, ha jön a vonat!

A MÁV információi szerint kétszer annyi vasúti átjárós baleset volt idén januárban, mint tavaly.

A MÁV vasúti hálózatán januárban kétszer annyi baleset történt vasúti átjárókban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A megtörtént hét baleset oka a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok megszegése volt – tájékoztatta a vasúttársaság az MTI-t. A közleményben felidézték, hogy tavaly összesen 61 baleset történt vasúti átjáróban, ez mintegy 30 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A balesetek közül nyolc volt halálos, ami kilenc áldozattal járt, és hat baleset végződött súlyos sérüléssel, 17 sérülttel. Tizenkét balesetben 13-an sérültek meg könnyebben, és 35 végződött anyagi kárral.

A balesetek száma idén emelkedésnek indult, ezért a vasúttársaság ismét felhívja a figyelmet a körültekintő közlekedés és a KRESZ-szabályok betartásának fontosságára. Vasárnap délelőtt is történt ütközés, egy autó a vonat oldalának hajtott Fehérvárcsurgónál. Az év első hónapjában a KRESZ-szabályok megszegése miatt történt balesetek során személygépkocsival, kisteherautóval és mezőgazdasági járművel is ütközött vonat. A januárban bekövetkezett baleseteket a járművezetők figyelmetlensége, és egy esetben a vasúti átjáróban rekedt műszaki hibás jármű okozta. Ez utóbbi esetben azonnal el kell hagyni a járművet, és a 112-es segélyhívón jelezni kell a veszélyhelyzetet – emelte ki a MÁV.

A MÁV 2022 áprilisában „Érj haza biztonságban!” címmel indította el országos balesetmegelőző kampányát a közlekedők tájékoztatása, figyelmének felkeltése és a közlekedési morál javítása érdekében. A kampányt idén is folytatják, körültekintő közlekedésre kérik a járművezetőket, kerékpárosokat és gyalogosokat.  A MÁV arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást.

Ma elrajtol a “Tour de Hongrie”

Május 8-án rajtol a 2024-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

...
2024.05.08. 09:06

Ma elrajtol a “Tour de Hongrie”

Május 8-án rajtol a 2024-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

Könnyebb lett Sopron körül közlekedni

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat.

...
2024.05.07. 13:44

Könnyebb lett Sopron körül közlekedni

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat.

Csalással szerzett jogosítványok

Akad, aki azért dönt az illegális jogosítványszerzés mellett, mert anyagi előnyt vár a megoldástól, más azért, mert másképp nem megy, vagy éppen gyorsan akar jogsit szerezni. Újabb elcsalt eset akadt fenn a hatósági hálón.

...
2024.05.07. 07:19

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

...
2024.05.06. 11:07

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

...
2024.05.06. 06:00

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

...
2024.05.05. 14:23

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

...
2024.05.04. 06:08

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

...
2024.05.03. 14:47

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.