A kötelező passzív biztonsági eszközök használatát - mint a biztonsági öv, a gyermekülés – ellenőrzi a rendőrség egész nap.
Az Országos Rendőr-főkapitányság 2023. márciusában indította el a „CSAT(T)LAKOZZ!” kampányt, amely a biztonsági öv és a gyermekülés helyes használatára, azok megkérdőjelezhetetlen fontosságára hívja fel a figyelmet. Magyarországon 1976. január elseje óta kötelező a biztonsági öv becsatolása az első üléseken. A hátsó üléseken lakott területen kívül 1993 óta kötelező az övhasználat, 2001. óta pedig lakott területen belül is előírja a biztonságiöv használatot a KRESZ – kis számú kivétellel.
Tavaly, az ORFK-OBB megbízásából készített felmérés szerint országosan a személygépjárművekben a járművezetők 88,5%-a, az első ülésen utazók 87,3%-a, a hátsó utasok 57,1%-a használta helyesen a biztonsági övét. Az út menti megfigyelések alapján az arra kötelezett gyermekek 60,9%-a utazott gyermekbiztonsági rendszerben megfelelően rögzítve, további 25% ilyen rendszerben ült, de nem volt becsatolva, vagy kizárólag felnőtt biztonsági övvel volt rögzítve, a gyermekek 14%-a biztonságiöv-, vagy gyermekvédelmi eszköz használata nélkül utazott.
A „CSAT(T)LAKOZZ!” akciótervében nem csak az ismeretterjesztés szerepel, hanem a kötelező passzív biztonsági eszközök használatának a közúti ellenőrzése is. Csütörtökön, azaz 2023. augusztus 3-án egy ilyen nap lesz, a rendőrség fokozottan ellenőrzi a biztonsági eszközök használatát 6:00 és 21:00 óra között. Az ellenőrzés alapvető célja a közlekedésbiztonság javítása, a személysérüléses közúti közlekedési balesetek számának csökkentése, valamint a baleseti sérülések súlyossági fokának mérséklése.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.