A hatóság jogszerű kiskaput nyitott a forgalmi engedélyük megújítását az utolsó percre hagyóknak.
Tömegesen jelentkeznek a műszaki vizsgahelyekre a covid-időszak alatt lejárt műszaki vizsgával rendelkező autósok, mivel június 30-ig tartott a türelmi idő a forgalmi engedélyek megújítására. Ugyanis a lejáró forgalmi engedélyek érvényességét korábban a kormány a járványügyi veszélyhelyzetben 2022. június 30-i véghatáridővel meghosszabbította. A vizsgálóállomások ugyan 2020 tavasza óta is folyamatosan működtek, az időszakos műszaki vizsga elvégeztetésének eddig sem volt akadálya. A vizsgaállomásokon így május óta jelentős túlterheltség alakult ki, és a vizsgaidőpontokra a megszokottnál több időt kell várni. Sok vizsgaállomás már június elején is csak júliusi időpontot tudott adni.
A járművek műszaki megfelelősége az ország 1450 vizsgálóállomásán ellenőriztethető. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) felhívta rá a figyelmet, hogy július elsejétől a járványügyi veszélyhelyzet időszakában lejárt forgalmi engedélyekkel rendelkező autók a főszabály szerint már nem vehetnek részt a közúti forgalomban. A rendeleti szintű előírások azonban megengedik, hogy az érvényesség lejárta előtt lefoglalt vizsgaidőpontról szóló igazolás birtokában a vizsga napjáig, de legfeljebb további harminc napig még jogszerűen használhassák gépkocsikat. Aki tehát júniusban bejelentkezik időszakos műszaki vizsgálatra, az annak idejéig szabadon közlekedhet a lejárt forgalmi engedélyű autóval. Aki viszont ezt az utolsó utáni lehetőséget is elszalasztja, az már kizárólag a vizsga napján és a vizsgálóállomásig vezetheti autóját a lejárt érvényességű forgalmival.

Pénteken Light Friday!
November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.
Pénteken Light Friday!
November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.
Vége a matricázásnak
Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.
Vége a matricázásnak
Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.
Halottak napja a fővárosban
Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.
Halottak napja a fővárosban
Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.
Torlódási pontok a jövő hétre
Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.
Torlódási pontok a jövő hétre
Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.
Csökkent a balesetek száma az EU-ban
Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.
Csökkent a balesetek száma az EU-ban
Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.
Békében ünnepelni
A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween során előforduló közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság OBB.
Békében ünnepelni
A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween során előforduló közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság OBB.
Hamarosan indul a kgfb-verseny
Idén 65-70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban az autósok.
Hamarosan indul a kgfb-verseny
Idén 65-70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban az autósok.
Mutasd meg mit tudsz!
Ismét közös videós pályázatot hirdetett a középiskolásoknak a MÁV és az ORFK-OBB.
Mutasd meg mit tudsz!
Ismét közös videós pályázatot hirdetett a középiskolásoknak a MÁV és az ORFK-OBB.
