Két nap alatt kilenc ittas vezetőt állított eredményesen bíróság elé a Szekszárdi Járási Ügyészség.
A Szekszárdi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt nyolc férfit és egy nőt állított a héten a Szekszárdi Járásbíróság elé, akik a tolnai megyeszékhelyen és a környező településeken ittasan vezettek gépjárműveket. Az ittas vezetés az egyik leggyakoribb, egyben a legtöbb veszélyt is magában hordozó közlekedési bűncselekmény. Számos halálos, illetve súlyos sérüléssel záródó baleset róható az ittas vezetők terhére. Az ügyészség emiatt kiemelt figyelmet fordít az ittas járművezetők gyors és hatékony felelősségre vonására.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai márciustól – különös figyelemmel az ünnepi időszakokra – fokozottan és célzottan ellenőrzik a járművezetőket Szekszárdon és a környező településeken. Ennek eredményeképpen a Szekszárdi Járási Ügyészség kilenc ittas vezetőt állított a bíróság elé, akik idén márciusban, áprilisban és májusban Szekszárdon, Szálkán és Tolnán vettek részt ittas állapotban a közúti közlekedésben. Közülük egy 52 éves, ittas vezetés miatt korábban már elítélt grábóci férfi személyi sérüléssel nem járó balesetet is okozott.
A Szekszárdi Járásbíróság gyorsított eljárásban az ügyészi indítvánnyal egyezően valamennyi vádlott bűnösségét megállapította, és velük szemben – ittasságuk mértékétől, előéletüktől és személyi körülményeiktől függően – felfüggesztett fogházbüntetést, közérdekű munkát vagy pénzbüntetést szabott ki. A járásbíróság ezen túlmenően az ügyészi indítványoknak helyt adva valamennyi vádlottat határozott időtartamra eltiltotta a közúti járművek vezetésétől is. A kihirdetett ítéleteket a vádlottak és védőik – egy kivétellel – tudomásul vették, míg az ügyészség hat vádlott estében, a járművezetéstől eltiltás súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be.

Pénteken Light Friday!
November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.
Pénteken Light Friday!
November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.
Vége a matricázásnak
Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.
Vége a matricázásnak
Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.
Halottak napja a fővárosban
Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.
Halottak napja a fővárosban
Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.
Torlódási pontok a jövő hétre
Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.
Torlódási pontok a jövő hétre
Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.
Csökkent a balesetek száma az EU-ban
Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.
Csökkent a balesetek száma az EU-ban
Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.
Békében ünnepelni
A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween során előforduló közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság OBB.
Békében ünnepelni
A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween során előforduló közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság OBB.
Hamarosan indul a kgfb-verseny
Idén 65-70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban az autósok.
Hamarosan indul a kgfb-verseny
Idén 65-70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban az autósok.
Mutasd meg mit tudsz!
Ismét közös videós pályázatot hirdetett a középiskolásoknak a MÁV és az ORFK-OBB.
Mutasd meg mit tudsz!
Ismét közös videós pályázatot hirdetett a középiskolásoknak a MÁV és az ORFK-OBB.
