2021.09.24, 08:50
Pörög a közlekedési vizsgáztatás

Az év első nyolc hónapjában több mint százezren jelentkeztek úrvezetői vizsgára, még többen szakvizsgákra.

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) Nonprofit Kft. munkatársai januártól augusztusig csaknem 560 ezer közlekedési vizsga, vizsgálat és utánképzés lebonyolításában vettek részt. A vizsgáztatást idén tavasszal rövidebb időre kellett csak felfüggeszteni a járványhelyzet miatt, ennek is köszönhető, hogy az első nyolc havi adat 13 százalékkal múlja felül 2020 azonos időszakának mutatóját – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A KAV 2021-ben a veszélyhelyzeti rendelkezésekhez igazodva március 8-án függesztette fel, majd április 19-én indította újra a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit. A leállás ideje alatt felhalmozódott ügyhátralék ledolgozása érdekében a társaság új vizsgahelyszíneket nyitott, hivatali időn túli-, vagy hétvégi időpontokat is biztosított ügyfelei számára. A vizsgáztatásban így májusra sikerült visszazökkenni a rendes kerékvágásba. A vizsgázók a leginkább terhelt időszakokban is jellemzően két hétre kaptak időpontot.

A közúti járművezetők január és augusztus között összesen több mint 331 ezer elméleti és gyakorlati vizsgaeseményen vettek részt. A legtöbb jelentkezőt felvonultató B kategóriában 116-117 ezren kíséreltek meg elméleti és forgalmi vizsgát letenni. A szaktanfolyami vizsgák száma meghaladta a 186 ezret. A vasúti területen 2021 első nyolc hónapjában több mint 20 ezer, a hajózásban több mint 12 ezer vizsgaeseményt regisztráltak. A védelmi intézkedések fokozatos enyhítéséhez igazodva a Vizsgaközpont július elején hatályon kívül helyezte a vizsgák lebonyolítására vonatkozó rendkívüli szabályokat. Megszűnt az elméleti vizsgák létszámkorlátja, így a vizsgatermek teljes kapacitással működhetnek. 

Pénteken Light Friday!

November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.

...
2026.11.03. 07:59

Pénteken Light Friday!

November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.

Vége a matricázásnak

Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.

...
2026.10.31. 12:47

Vége a matricázásnak

Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.

Halottak napja a fővárosban

Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.

...
2026.10.30. 09:45

Halottak napja a fővárosban

Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.

Torlódási pontok a jövő hétre

Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.

...
2026.10.29. 10:39

Torlódási pontok a jövő hétre

Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.

Csökkent a balesetek száma az EU-ban

Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.

...
2026.10.28. 07:15

Csökkent a balesetek száma az EU-ban

Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.

Békében ünnepelni

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween során előforduló közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság OBB.

...
2026.10.27. 14:54

Békében ünnepelni

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween során előforduló közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság OBB.

Hamarosan indul a kgfb-verseny

Idén 65-70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban az autósok.

...
2026.10.26. 13:04

Hamarosan indul a kgfb-verseny

Idén 65-70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban az autósok.

Mutasd meg mit tudsz!

Ismét közös videós pályázatot hirdetett a középiskolásoknak a MÁV és az ORFK-OBB.

...
2026.10.25. 16:06

Mutasd meg mit tudsz!

Ismét közös videós pályázatot hirdetett a középiskolásoknak a MÁV és az ORFK-OBB.