2021.09.16, 11:03
Kevesebb útdíj-pótdíjat szedtek be

A bevezetett pótdíj-kiszabási enyhítések által csökkent a meg nem váltott útdíjhasználat miatt behajtott pótdíj összege.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. adatai szerint meghaladja a 700 millió forintot az idén bevezetett pótdíjfizetési könnyítések pénzbeli megtakarítása az ügyfeleknél és a társaságnál. A NÚSZ jelezte, hogy az utólagos éves országos e-matrica vásárlási lehetőség, valamint a pótdíj amnesztia legalább 680 millió forintot hagyott az utazóközönségnél. Másodlagos megtakarítást jelent ez a társaságnak is, mert a NÚSZ Zrt.-nél a pótdíjfizetési felszólítások postázásának költsége 40 millió forint lett volna.

A pótdíjfizetési könnyítéseket az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendelete tette lehetővé 2021. január 1-től. Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy az év elejétől újonnan bevezetett pótdíjfizetési könnyítések lehetőségével 8 hónap alatt közel 13 ezer ügyfél élt. A lehetőségek közül az utólagos e-matrica vásárlás volt a népszerűbb, az esetek legnagyobb részében ezt választották a díjköteles utakat érvényes vignetta nélkül használók, akik mintegy 43 ezer pótdíjas esetet rendeztek ezzel a megoldással. A pótdíj amnesztia lehetőségével 27 jármű esetében, összesen 434 alkalommal éltek a közlekedők, fele részben cégek, fele részben magánszemélyek. Az érintetteknek a kedvezménynek köszönhetően összesen 14 millió forintnyi pótdíjat nem kellett kifizetniük.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14