Hétfőtől péntekig ismét fogadnak pályázatokat elektromos kerékpárok vásárlási támogatására.
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a kilencedik fordulója nyílik meg augusztus 2-6. között. A kormány eddig több mint 4800 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá közel 522 millió forinttal – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Schanda Tamás elmondta, hogy az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat augusztus 2-án reggel 8 órakor nyílik meg.
A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint. A pályázat részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A dokumentumokat ebben a fordulóban augusztus 6. éjfélig lehet benyújtani.
Ne csak a rollerhasználatot szabályozzák
Autóklub: egyszerre kellene szabályozni a csak állva használható mikromobilitási eszközök és motoros rollerek használatát.
Ne csak a rollerhasználatot szabályozzák
Autóklub: egyszerre kellene szabályozni a csak állva használható mikromobilitási eszközök és motoros rollerek használatát.
Túl gyors a tempó
Az EP szakbizottsága enyhítené az új autókra vonatkozó 2035-ös uniós kibocsátási előírásokat.
Túl gyors a tempó
Az EP szakbizottsága enyhítené az új autókra vonatkozó 2035-ös uniós kibocsátási előírásokat.
Pénteken Light Friday!
November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.
Pénteken Light Friday!
November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.
Vége a matricázásnak
Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.
Vége a matricázásnak
Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.
Halottak napja a fővárosban
Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.
Halottak napja a fővárosban
Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.
Torlódási pontok a jövő hétre
Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.
Torlódási pontok a jövő hétre
Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.
Csökkent a balesetek száma az EU-ban
Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.
Csökkent a balesetek száma az EU-ban
Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.
Békében ünnepelni
A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween során előforduló közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság OBB.
Békében ünnepelni
A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween során előforduló közlekedési veszélyekre hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság OBB.
