2014.04.08, 08:43
Kerékpár kivilágítása és szállítása

Előlre fehér, hátrafelé piros színt adó lámpák, valamint hasonló színű prizmák együttes használata a kötelező. Ha vonóhorogra szerelt alkalmatosságon szállítjuk a kerékpárt, a hatósági jelzésnek és a világító berendezéseknek látszódniuk kell!

Napjainkban a kerékpáros közlekedés Európában és Magyarországon egyaránt a figyelem középpontjába került. Ennek oka, hogy a kerékpár manapság már nemcsak hagyományos értelemben vett közlekedési eszköz, hanem egyre többen hobbiként, szabadidő eltöltéseként, vagy éppen sporteszközként használják a kétkerekűt. 

A közelmúltban módosították azt a rendeletet, mely többek között tartalmazza a kerékpárok kivilágításával kapcsolatos szabályokat. Ennek keretében az eddigieken felül kötelezővé vált elől a fehér színű fényvisszaverő prizma kihelyezése, valamint engedélyezésre került a villogó üzemmódban működő világító berendezések használata.  
 
A KRESZ 54.  (6) bekezdése alapján 
„éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben lehet közlekedni, ha a kerékpáron, vagy a kerékpároson
a) előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos, vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el és
b) lakott területen kívül kerékpáros fényvisszaverő mellényt (ruházatot) visel.”
 
Fontos, hogy a lámpákat és a prizmákat együttesen kell alkalmazni, külön-külön egyik sem elegendő. A lámpa és a prizma a nem csak a kerékpáron, hanem a kerékpároson is lehet.
 
Többen is érdeklődtek a kerékpárok szállításával kapcsolatos jogszabály módosításról. A személygépkocsi vonóhorog feletti részén szállított kerékpárok esetében nagyon fontos, hogy a hatósági jelzés és a gépkocsi világító berendezése látható maradjon, s ne kerüljön takarásba a kerékpárok szállítása során.  
 
Amennyiben a szállítandó kerékpár(ok) akár a gépkocsi hátsó világító- és fényjelző berendezéseit vagy a hatósági jelzést eltakarja, akkor egy olyan – gyárilag kialakított és a jogszabály által előírt szabványméreteknek megfelelő – tartószerkezetet kell felszerelni, amelyen a világító berendezések és a rendszámtábla helye is biztosított.   
 
Mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánunk!
 
Jász-Nagykun-Szolnok MBB nyomán

Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!

Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!

...
2024.04.17. 07:10

Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!

Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!

Autós rezsicsökkentés

A magas üzemanyagárak mellett sokakban megfordul a gondolat, hogy miként lehetne csökkenteni az autózás költségeit. Számbavettük a lehetőségeket.

...
2024.03.31. 07:42

Autós rezsicsökkentés

A magas üzemanyagárak mellett sokakban megfordul a gondolat, hogy miként lehetne csökkenteni az autózás költségeit. Számbavettük a lehetőségeket.

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

...
2024.03.24. 07:05

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

...
2024.03.18. 07:10

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

Elrajtol a bringásszezon!

Az utóbbi években megnőtt a kerékpározás népszerüsége. Szép időben sokan veszik elő a bringájukat, nem csak sportra, hanem mindennapi használatra is. Így nem árt átgondolni, hogy mire érdemes figyelniük, hogy elkerüljék a baleseteket.

...
2024.03.17. 07:14

Tavaszi autómosás: nem csak esztétikai okból

Kifelé a télből, befelé a tavaszba már neki lehet esni az autónak és alaposan kitakarítani. Persze belül is, de leginkább kívül és alul, hogy a felhordott közutas fagymentesítő anyagok eltűnjenek a kaszniról: hiszen erősen korrozívak!

...
2024.03.11. 06:23

Küszöbön a motorosidény, ideje rákészülni

A napsütés, a száradó utak hamar előcsalogatják a motorkerékpárosokat, akik jól teszik, ha az első gurulás előtt műszakilag átnézik, vagy átnézetik a gépeiket.

...
2024.03.08. 10:15

Hogyan működik az oltólándzsa?

A közelmúltban 13 darab e-oltólándzsát adományozott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., hogy az elektromos járművek akkumulátorainak oltása gyorsabb és hatékonyabb legyen.

...
2024.03.04. 06:33