2021.10.25, 12:56
Újra az egekben a halálos áldozatok száma!

A múlt héten sok közlekedési baleset történt, magas volt a halálos kimenetelű balesetek száma, és még magasabb az áldozatoké!

Minden volt a múlt héten: ütöttek el gyalogost zebrán és autópályán, hajtottak a vonat elé, többször utolérték a sort, és nem maradtak el a sávelhagyásos balesetek se. A hatóságok tudomására október 3. hetében 1263 közúti közlekedési baleset jutott, amelyből 197-ben sérültek meg a résztvevők könnyebben és 62 esetben súlyosan. 12 baleset követelt halálos áldozatokat, összesen 17-en haltak meg az útjainkon.

A múlt heti első halálos baleset Csongrád-Csanád megyében, Csengele közelében történt október 18-án, hétfőn reggel. Egy vasúti átjáróban egy 70 éves férfi személygépkocsival a vasúti átjárót biztosító fényjelzőkészülék tilos jelzését figyelmen kívül hagyva hajtott a sínekre, így összeütközött a Budapest irányából, Szeged irányába haladó tehervonattal. A balesetben az idős sofőr a helyszínen az életét vesztette.

Halálos Vonatbaleset Csongrád Csanád Megyében
Halálos vonatbaleset Csongrád-Csanád megyében (MTI fotó)

A második halálos baleset október 19-re, keddre jutott. Sőt összesen három történt aznap. A keddi első baleset délelőtt esett meg Somogy megyében, Kaposvár közelében a 67. számú út 43. km-szelvényében. Egy 23 éves nő személygépkocsival elütötte a kijelölt gyalogátkelőhelyen kerékpárját hajtó 72 éves férfit, aki az orvosi ellátás ellenére a helyszínen meghalt.

Kedd délután történt az aznapi második halálos baleset. Komárom-Esztergom megyében Ács közelében az M1 autópálya jobb pályatest 93. km-szelvényében egy 43 éves külföldi férfi tehergépkocsival nekiütközött a külső forgalmi sávban forgalmi okok miatt álló, egy 45 éves férfi által vezetett tehergépkocsinak. Ez utóbbi teherautó a lökéstől nekiütközött a belső forgalmi sávban haladó, egy 59 éves férfi által vezetett személygépkocsinak. A balesetben a külföldi sofőr és utasai, egy 41 éves és egy 50 éves nő, egy 38 éves férfi és egy 30 éves férfi meghalt, egy 42 éves férfi súlyos sérülést szenvedett – mind külföldi állampolgárok.

Öten Haltak Meg Az M1 Esen Történt Balesetben
Öten haltak meg az M1 autópályán történt balesetben (MTI fotó)

A keddi harmadik halálos baleset Budaörsön történt délután. Egy 33 éves férfi személygépkocsival ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött a szemből érkező, egy 46 éves férfi által vezetett nehéztehergépkocsinak. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt, a teherautó sofőrje súlyos sérülést szenvedett.

Október 20., szerda még durvábban alakult, mint kedd, ugyanis öt halálos baleset is történt aznap. Az első Vas megyében, Nemeskeresztúr közelében reggel. Egy 71 éves férfi személygépkocsival az úttest menetiránya szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő, egy 52 éves férfi által vezetett nyergesvontatóból és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel. A balesetben az idős férfi a helyszínen meghalt.

A második szerdai halálos baleset késő délelőtt történt Tolna megyében, Fadd közelében. Egy 43 éves nő személygépkocsival egy útkanyarulatban lehaladt az úttestről és egy fának ütközve állt meg. A balesetben a sofőr és a járműben utazó 16 éves lány a helyszínen meghaltak.

A harmadik szerdai halálos baleset kora délután történt Békés megyében, Orosháza közelében. Egy 75 éves férfi személygépkocsival kanyarodás közben nem biztosított elsőbbséget a vele szemben közlekedő, egy 32 éves férfi által vezetett tehergépkocsinak, így összeütköztek. A balesetben az idős sofőr a helyszínen meghalt.

A negyedik szerdai halálos baleset helyszíne Csongrád-Csanád megye volt. Csanádpalota közelében, délután egy 39 éves külföldi férfi tehergépkocsival hátulról neki ütközött az előtte forgalmi okból megálló, egy 51 éves külföldi férfi által vezetett, álló tehergépjárműnek. A balesetben az utolérő teherautó sofőrje a helyszínen meghalt.

A Fejér megyében, az M7-es autópályán Pákozd térségében történt a szerdai utolsó halálos közúti baleset. Délután egy 57 éves férfi tehergépkocsival elütötte az autópálya úttestjén áthaladni szándékozó ismeretlen személyazonosságú gyalogost. Az úttestre eső gyalogoson áthajtott az előbbit követő tehergépkocsi, valamint még több gépkocsi is, így a gyalogos a helyszínen meghalt.

A csütörtök és a péntek közúti baleseti halál szempontjából békében telt, azonban október 23-án három halálos baleset is történt. Az első Heves megyében Hatvan közelében, az M3 autópálya jobb pályatest 58. km-szelvényében reggel. Egy 43 éves nő személygépkocsival későn észlelte az előtte haladó, egy 69 éves budapesti lakos által vezetett személykocsit és fékezés nélkül hátulról nekiütközött. Az utolért személyautóban a sofőr súlyos sérülést szenvedett, 61 éves nő utasa a helyszínen meghalt. Az utolérő autóban az utasok közül egy 35 éves férfi súlyos- és még öt személy könnyű sérülést szenvedett.

A második szombati halálos baleset Békéscsabán történt délelőtt. Egy 87 éves nő elektromos kerékpárral nem adott elsőbbséget egy 56 éves nő által vezetett személygépkocsinak és összeütköztek. A kerékpárost az OMSZ munkatársai kórházba szállították, azonban az ellátása ellenére meghalt.

A szombati utolsó halálos közúti közlekedési baleset egyben a hét utolsója is volt. Kaposfő lakott területén kora este egy 25 éves férfi személygépkocsival ismeretlen okból az úttestről lehaladva a menetirány szerinti bal oldalon lévő beton hídfőnek ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt, utasai, egy 23 éves, egy 26 éves és egy 24 éves férfi súlyos sérülést szenvedett.

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

...
2024.04.18. 08:14

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

...
2024.04.16. 08:28

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

...
2024.04.15. 10:17

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

...
2024.04.15. 06:08

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

Figyeljenek a jövő héten a sebességükre!

Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!

...
2024.04.14. 17:56

Figyeljenek a jövő héten a sebességükre!

Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!

Hétfői dugó-tipp

Hétfőtől útfelújítás nehezíti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítését.

...
2024.04.14. 05:54

Hétfői dugó-tipp

Hétfőtől útfelújítás nehezíti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítését.

Ha támogatják, akkor veszik

Háromezernél több elektromos jármű beszerzéséhez kértek már támogatást a cégek.

...
2024.04.13. 05:59

Ha támogatják, akkor veszik

Háromezernél több elektromos jármű beszerzéséhez kértek már támogatást a cégek.

Hidat mosnak a fővárosban

Hétvégén Budapesten az Árpád híddal folytatódik a hidak tavaszi nagytakarítása.

...
2024.04.12. 18:13

Hidat mosnak a fővárosban

Hétvégén Budapesten az Árpád híddal folytatódik a hidak tavaszi nagytakarítása.