2023.10.04, 08:01
A lehullott nedves falevél úgy csúszik, mint a hó

Az úttesten lévő falevelek rontják a gumiabroncsok tapadását, ez elsősorban kanyarodáskor és fékezéskor lehet veszélyes. Az átnedvesedett falevelek legalább annyira csúszósak, mint a hó.

Lejtős-fás városi utcában laktunk, éppen ősz volt és hazafelé sétálva már láttuk, hogy valami történt, mert egy autó volt félig a járdán, és egy villanyoszlop félig kidőlve, leszakadt vezetékkel. A következő történt: az úttestet, főképp a járdaszegély mentén vastag falevélszőnyeg borította, ami már átnedvesedett, félig rohadásnak indult. Megérkezett autóval az első emeleten lakó nénihez a fia, és leparkolt volna, de ahogy fékezett a kerekek a nedves-trutyis faleveleken csúszni kezdtek, az autó kormányozhatalanul folytatta az útját a lejtős úton, felugratott a járdára (pedig magas szegély volt, azok a nagy klasszikus felnipusztító kövek) és kiütötte a kapu melletti villanyoszlopot.

Mindez azért történt akkor és úgy, mert az útburkolatra hulló falevél jelentős mértékben képes megváltoztatni a tapadási viszonyokat. Így falevélrétegre hajtva a járművek fékútja, féktávolsága megnövekedhet, stabilitásvesztés következhet be. Ezért “faleveles” útszakaszon haladva ügyelni kell a kanyarodásra (behaladási sebességre, kanyar ívének megválasztására), valamint a fékezésekre, hiszen ilyenkor a jármű másként viselkedhet, mint ahogy azt „száraz”, tiszta útburkolatú úton megszoktuk. Ráadásul, ha a falevelek átáztak, akkor a kockázat nagyságrendekkel megnő, mert a hóréteghez hasonló módon romlanak a gumiabroncs tapadási jellemzői. A veszély másik oldala, hogy a falevelek eltakarhatják a közúti jelzéseket, (ez az adott útszakaszon a helyismerettel nem rendelkezők dolgát nehezít), továbbá elfedhetik a burkolat hibáit, még a mély kátyúkat is.

Az október és a november a leginkább „útra hulló faleveles” hónapunk, ilyenkor az átlagosnál óvatosabban célszerű haladni erdős útvonalakon, valamint fás területek, ligetek környezetében. Az időnként megváltozó tapadási viszonyok miatt ajánlott az alacsonyabb haladási sebesség megválasztása, az óvatosabb kormánymozdulatok alkalmazása, valamint a nagyobb követési távolság tartása. A falevél-jelenség a kezdő vezetőknek kihívást jelenthetnek, hiszen ők még nem tapasztalhatták meg ezt a jelenséget. Ezért a tapasztalatgyűjtés és a vezetői rutin fejlesztése érdekében a gyakorlás nem árthat egy vezetéstechnikai pályán, ahol a jelenség szimulációját meg tudják oldani. A kezdő vezetők mellett a motorosoknak is jobban figyelniük kell, hiszen a két kerék hamarabb megcsúszik, mint a négy kerék.

A csúszás foka számos körülménytől függ: a lehullott falevélréteg vastagságától, nedvességtartalmától, a ráhullott csapadék mennyiségétől. A falevél csúszósságával kapcsolatban több autógyártó is teszteket végzett, a Ford például a belgiumi tesztpályáját borította be falevéllel és súrlódástesztelő eszköz segítségével mérte a csúszás változásának mértékét. A teszt során igazolták, hogy a nedves falevelek legalább annyira csúsznak, mint a hó!

A közutak tisztán tartása az adott út kezelőjének a feladata: mindemellett a lombhullás csúcsán, szeles időben a rendelkezésre álló erőforrásokkal nehezen megoldható a levélmentesítés. Kertvárosias övezetekben tovább nehezíti a munkát, hogy az utóbbi években megfigyelhető egy rossz kertészeti szokás, amely szerint a motoros lombszívókat fordított üzemben lombfúvásra használják: kikergetik a faleveleket a kertből (parkból) a járdára, majd onnan is lefújják az útfelületre. Ez egy nagyon rossz gyakorlat és nem csak magán ingatlanoknál, hanem önkormányzati kezelésűeknél is így tesznek a kertészkedéssel megbízottak. Hiszen így nem csak a munkát adják tovább, hanem a közlekedőket is veszélyeztetik.

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

...
2024.03.24. 07:05

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

...
2024.03.18. 07:10

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

Elrajtol a bringásszezon!

Az utóbbi években megnőtt a kerékpározás népszerüsége. Szép időben sokan veszik elő a bringájukat, nem csak sportra, hanem mindennapi használatra is. Így nem árt átgondolni, hogy mire érdemes figyelniük, hogy elkerüljék a baleseteket.

...
2024.03.17. 07:14

Tavaszi autómosás: nem csak esztétikai okból

Kifelé a télből, befelé a tavaszba már neki lehet esni az autónak és alaposan kitakarítani. Persze belül is, de leginkább kívül és alul, hogy a felhordott közutas fagymentesítő anyagok eltűnjenek a kaszniról: hiszen erősen korrozívak!

...
2024.03.11. 06:23

Küszöbön a motorosidény, ideje rákészülni

A napsütés, a száradó utak hamar előcsalogatják a motorkerékpárosokat, akik jól teszik, ha az első gurulás előtt műszakilag átnézik, vagy átnézetik a gépeiket.

...
2024.03.08. 10:15

Hogyan működik az oltólándzsa?

A közelmúltban 13 darab e-oltólándzsát adományozott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., hogy az elektromos járművek akkumulátorainak oltása gyorsabb és hatékonyabb legyen.

...
2024.03.04. 06:33

A köd

Sokan, sokszor elmondták már, hogy az autózás veszélyes üzem. Ez különösen igaz rossz látási viszonyok között, főképp, ha ezt a kiszámíthatatlan köd okozza.

...
2024.02.27. 16:15

A köd

Sokan, sokszor elmondták már, hogy az autózás veszélyes üzem. Ez különösen igaz rossz látási viszonyok között, főképp, ha ezt a kiszámíthatatlan köd okozza.

Gyermekülések biztonságos használata

A gyermek biztonsági rendszerek, gyermekülések, babahordozók, ülésmagasítók annyiféle kivitelben készülnek, hogy a köztük való eligazodás figyelmet igényel. Összegyűjtöttük mik azok az alapvető ismérvek, amelyek alapján kiválasztható a gyermek korának, és az autó típusának is megfelelő, legnagyobb biztonságot nyújtó gyerekülések.

...
2024.02.20. 05:36