2012.05.03, 08:36
Vezessünk óvatosabban a hőségben!

Váratlanul meleg napok köszöntöttek be. Egy-két héttel korábban a hőmérséklet alig haladta meg a 10 Cº-ot, a hétvégén azonban országos rekordok dőltek meg, helyenként 32 Cº-ot is mértek. A nyárt idéző meleg enyhén mérséklődik ugyan, de tovább folytatódik!

A szokatlanul nagy melegről köztudott, hogy sokszor van szerepe a balesetek létrejöttében. 

Hőség a városbanA napokig tartó hőség mindenkit megviselt, fiatalokat, öregeket, egészségeseket, s betegeket egyaránt. A kánikulai forróság még a frontokra kevésbé érzékeny emberek szervezetét is megterhelte, természetesen egyénenként eltérő mértékben. Miután a hőséghez az egyének eltérően alkalmazkodnak, önmagában ez is komoly veszélyt jelenthet a közlekedésben.

A járművezetők a hőségben általában kevésbé tudnak koncentrálni, a megszokottnál figyelmetlenebbek és sajnos sok esetben türelmetlenebbek, hajlamosabbak az agresszív és durva szabályszegésekre. Gyakori jelenség tehát a lobbanékonyság, a kiszámíthatatlan, szeszélyes magatartás. 

A közvetett hatások között figyelembe kell vennünk, hogy légkondicionáló készülékkel nem rendelkező gépkocsik vezetői nyitott ablakokkal és a sebesség fokozásával próbálnak a hőség ellen ”védekezni”. Ez szintén fokozza a balesetveszélyt.

A gyalogosokról ugyancsak elmondható a figyelmetlen, bágyadt közlekedés, és ilyenkor kevésbé néznek körül az úttestre lépésüket megelőzően. A tartós melegben a közlekedés résztvevői között is jelentősen megnő a rosszullétek száma. Pl. a szív- és érrendszeri alapbetegséggel élők esetében a növekvő környezeti hőmérséklet esetében fokozódnak a tünetek, gyakrabban fordul elő vérnyomás hirtelen „kiugrása”, esetleg szívelégtelenség.

A tartós nagy melegnek sajátos hatása lehet az idegrendszerre és a lelkiállapotra is. A hőség gyengíti a szellemi erőkifejtést, egyeseknél tompaságot, közönyösséget, másoknál pedig okozódó ingerlékenységet, robbanékonyságot vált ki. 

A közlekedők eltérő időjárás-érzékenysége nagy szerepet játszik a konfliktushelyzetek kezelésében, a balesetek kialakulásában. Sokaknál fokozottan jelentkezik a koncentráció hiánya, s ez a reakcióidőben is jelentkezik. A reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak, s megnő a hibalehetőség. 

Ne feledjék: a balesetek megelőzhetők!

A legjobb prevenció minden esetben a közlekedési szabályok betartása, de e mellett „a mentális felkészülés”, a gyakorlat, a megváltozott időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás is fontos. 

Aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne vezessen. Ilyenkor vezessünk kipihenten, fogyasszunk kellő mennyiségű folyadékot és mindig legyen ásványvíz, vagy üdítőital a gépkocsiban! Legyünk türelmesek, vezessünk kissé lassabban, tartsunk nagyobb követési távolságot, s legyünk türelmesebbek, ha agresszív sofőrrel kerülünk kapcsolatba!

A napon álló gépkocsit indulás előtt szellőztessük ki, menet közben használjunk légkondicionálót, vagy gondoskodjunk a levegőcseréről, a friss levegő utánpótlásáról!

Balesetmentes közlekedést kíván az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság!

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

...
2024.03.24. 07:05

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

...
2024.03.18. 07:10

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

Elrajtol a bringásszezon!

Az utóbbi években megnőtt a kerékpározás népszerüsége. Szép időben sokan veszik elő a bringájukat, nem csak sportra, hanem mindennapi használatra is. Így nem árt átgondolni, hogy mire érdemes figyelniük, hogy elkerüljék a baleseteket.

...
2024.03.17. 07:14

Tavaszi autómosás: nem csak esztétikai okból

Kifelé a télből, befelé a tavaszba már neki lehet esni az autónak és alaposan kitakarítani. Persze belül is, de leginkább kívül és alul, hogy a felhordott közutas fagymentesítő anyagok eltűnjenek a kaszniról: hiszen erősen korrozívak!

...
2024.03.11. 06:23

Küszöbön a motorosidény, ideje rákészülni

A napsütés, a száradó utak hamar előcsalogatják a motorkerékpárosokat, akik jól teszik, ha az első gurulás előtt műszakilag átnézik, vagy átnézetik a gépeiket.

...
2024.03.08. 10:15

Hogyan működik az oltólándzsa?

A közelmúltban 13 darab e-oltólándzsát adományozott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., hogy az elektromos járművek akkumulátorainak oltása gyorsabb és hatékonyabb legyen.

...
2024.03.04. 06:33

A köd

Sokan, sokszor elmondták már, hogy az autózás veszélyes üzem. Ez különösen igaz rossz látási viszonyok között, főképp, ha ezt a kiszámíthatatlan köd okozza.

...
2024.02.27. 16:15

A köd

Sokan, sokszor elmondták már, hogy az autózás veszélyes üzem. Ez különösen igaz rossz látási viszonyok között, főképp, ha ezt a kiszámíthatatlan köd okozza.

Gyermekülések biztonságos használata

A gyermek biztonsági rendszerek, gyermekülések, babahordozók, ülésmagasítók annyiféle kivitelben készülnek, hogy a köztük való eligazodás figyelmet igényel. Összegyűjtöttük mik azok az alapvető ismérvek, amelyek alapján kiválasztható a gyermek korának, és az autó típusának is megfelelő, legnagyobb biztonságot nyújtó gyerekülések.

...
2024.02.20. 05:36