2018.06.06, 06:47
Hőguta veszély!

Még az igazi nyári főszezon meg sem kezdődött, mégis hallhattunk olyan hazai és külföldi esetekről, amikor a szülő otthagyta a gyermekét a tűző napon parkoló gépkocsiban. Márpedig ez igen könnyen súlyos kimenetellel, akár tragédiával is járhat.

A tapasztalatok alapján ez általában akkor fordul elő, amikor a szülő úgy gondolja, hogy „beugrik” egy gyors bolti vásárlásra, felvesz, vagy felad valamit a postán, gyógyszert vált ki, vagy a bankban elintéz valamit. Eközben vagy nem akarja felkelteni az alvó gyermekét az autóban, vagy úgy gondolja, hogy az ügyintézés a gyermek nélkül gyorsabban és egyszerűbben megy, és különben sem történhet ilyen rövid idő alatt semmi baj.

Sajnos ez nem így van, és számos példa van arra, hogy ennek a nagyfokú felelőtlenségnek súlyos következményei lehetnek. Tűző napon ugyanis a gépkocsi utastere könnyen felforrósodik, a belső hőmérséklet akár 50-60 fokra is felmehet. A részben lehúzott ablak sem jelent ilyenkor megoldást, a forrósodás az enyhe levegő-átáramlás mellett is végbemegy.

Az igen magas hőmérséklet következménye pedig a hőguta. A hőguta 40°C feletti testhőmérsékletnél alakul ki, amikor a test verejtékezése leáll, a test hőmérséklete jelentősen megemelkedik, a bőr kipirul és forróvá válik, majd a keringés rendszere fokozatosan összeomlik. Eleinte az érintett azt érzi, hogy fáj a feje, rossz a közérzete, szédülni kezd, bágyadttá válik, majd hányinger kínozza. A későbbiekben ez a folyamat súlyosbodik, koncentrációzavar és hányás jelentkezhet, majd az autóban ülő személy elvesztheti az eszméletét. A hőguta sajnos halálos kimenetelű is lehet.

Fontos tudni, hogy a gyerekek fokozottan ki vannak téve a napszúrás és a hőguta veszélyének, ezért az ő esetükben még szigorúbb szabályokat kell betartani az egészségük megőrzése érdekében. Fő szabály, hogy soha ne hagyjunk a gyermeket – valamint házi kedvencet – az autóban, mely tűző napon parkol, még részben lehúzott ablakok esetén sem! (a legjobb, ha semmilyen körülmények között nem hagyunk őrizetlenül kisgyermeket az autóban!). Fontos továbbá, ha bármely okból megállunk gépjárművünkkel, lehetőleg árnyékos helyen tegyük azt.

Amennyiben a parkoló jármű belső tere a nagy melegben felforrósodott, beszállás és elindulás előtt alaposan szellőztessük ki, kapcsoljuk be a légkondicionálót, és vegyük maximálisra annak fordulatszámát. Amikor a jármű utastere kellően lehűlt, akkor üljünk csak be a gépkocsiba, s induljunk útnak. A beszállást követően csökkentsük a légkondicionáló erősségét, valamint ügyeljünk arra, hogy a külső hőmérséklet és a légkondicionálóval beállított belső hőmérséklet között ne legyen 8 foknál nagyobb eltérés. A testre irányított hideg levegő következtében egyrészt hamar megfázhatunk, másrészt a külső és belső hőmérséklet jelentős eltérése megviseli az emberi szervezetet.

És végezetül az egyik legfontosabb tényező: fogyasszunk sok folyadékot, és mindig legyen a gépkocsiban megfelelő mennyiségű „tartalék” folyadék.

A háziállatokra is illik vigyázni az autóban

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

...
2024.03.24. 07:05

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!

Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

...
2024.03.18. 07:10

Így válasszunk nyárigumit!

Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

Elrajtol a bringásszezon!

Az utóbbi években megnőtt a kerékpározás népszerüsége. Szép időben sokan veszik elő a bringájukat, nem csak sportra, hanem mindennapi használatra is. Így nem árt átgondolni, hogy mire érdemes figyelniük, hogy elkerüljék a baleseteket.

...
2024.03.17. 07:14

Tavaszi autómosás: nem csak esztétikai okból

Kifelé a télből, befelé a tavaszba már neki lehet esni az autónak és alaposan kitakarítani. Persze belül is, de leginkább kívül és alul, hogy a felhordott közutas fagymentesítő anyagok eltűnjenek a kaszniról: hiszen erősen korrozívak!

...
2024.03.11. 06:23

Küszöbön a motorosidény, ideje rákészülni

A napsütés, a száradó utak hamar előcsalogatják a motorkerékpárosokat, akik jól teszik, ha az első gurulás előtt műszakilag átnézik, vagy átnézetik a gépeiket.

...
2024.03.08. 10:15

Hogyan működik az oltólándzsa?

A közelmúltban 13 darab e-oltólándzsát adományozott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., hogy az elektromos járművek akkumulátorainak oltása gyorsabb és hatékonyabb legyen.

...
2024.03.04. 06:33

A köd

Sokan, sokszor elmondták már, hogy az autózás veszélyes üzem. Ez különösen igaz rossz látási viszonyok között, főképp, ha ezt a kiszámíthatatlan köd okozza.

...
2024.02.27. 16:15

A köd

Sokan, sokszor elmondták már, hogy az autózás veszélyes üzem. Ez különösen igaz rossz látási viszonyok között, főképp, ha ezt a kiszámíthatatlan köd okozza.

Gyermekülések biztonságos használata

A gyermek biztonsági rendszerek, gyermekülések, babahordozók, ülésmagasítók annyiféle kivitelben készülnek, hogy a köztük való eligazodás figyelmet igényel. Összegyűjtöttük mik azok az alapvető ismérvek, amelyek alapján kiválasztható a gyermek korának, és az autó típusának is megfelelő, legnagyobb biztonságot nyújtó gyerekülések.

...
2024.02.20. 05:36