2012.12.10, 10:48
Vigyázzunk az utakon!

Hogy minden családban szép Karácsonyt ünnepelhessünk, vigyázzunk egymásra és magunkra az utakon! - ez az üzenete az ORFK-OBB új kampányának

Szokatlan év végi kampányt indított az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság. A kampánnyal a karácsonyi időszakra jellemző baleseteket kívánják megelőzni, hogy az ünnepek hangulatát semmi ne árnyékolja be. A kampány részleteit sajtótájékoztatón ismertették. A helyszín: Blaha Lujza tér, időpont: 2012. december 10-én 11 óra.

A sajtótájékoztató három különböző témakört érintett. Először Magyarország közúti közlekedésbiztonsági helyzetének alakulását ismertették 2012. január 01. és november 30. között, majd a téli közlekedés veszélyeiről esett szó. Végezetül a karácsonyi kampány beharangozására került sor.

A 2013. január 10-ig tartó kampány jegyében a főváros három frekventált helyszínén, a Blaha Lujza téren, a Széll Kálmán téren, és a Nyugati téren az ORFK-OBB egy-egy 4 méter magas, díszekkel és kampányanyagokkal feldíszített karácsonyfát állított, mely tövébe – a kampány posztereinek és egyéb képanyagainak megfelelően – egy-egy balesetet szenvedett roncsautó került – masnival átkötve, kellemetlen ajándékot jelképezve. (Fotók a helészínekről).

A szlogen pedig: „Soha ne érje ilyen meglepetés”

Két hét múlva már Karácsonyt ünnepelhetjük. Ennek előjele már az utcákon is jól látható, hiszen az előkészületek és a bevásárlás időszakában jóval zsúfoltabbak az utak, gyakoribbak a forgalmi torlódások és sajnos nem minden közlekedő igazodik az ilyenkor szokásos helyzethez, s veszi tudomásul a lassúbb haladás tényét. Márpedig az élet és a testi épség védelme ezekben az időszakokban különösen fontos.

Éppen ezért minden közlekedőnek törekednie kell arra, hogy a család, a szeretet és a béke ünnepét ne árnyékolják be közúti balesetek!

Legyünk türelmesek, óvatosak, körültekintőek, különösen vigyázunk a gyalogosokra, a közút legvédtelenebb képviselőire, hiszen mindenki az otthonában, saját szerettei körében szeretné eltölteni a család talán legszebb ünnepét!

Erről szól az ORFK-OBB karácsony előtti kampánya, melynek legfőbb üzenete, hogy soha senkit ne érjen baleset, s ne a személyi sérülések, a tragédiák és az összetört gépkocsik legyenek a valós meglepetések a fenyőfák alatt.

Tegyünk meg mindent ennek szellemében, hiszen az emberi életnél nagyszerűbb és fontosabb tényező nem létezik!

Boldog Karácsonyt és balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

...
2024.03.29. 06:43

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

...
2024.03.28. 19:11

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

...
2024.03.26. 07:26

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.