2019.01.20, 09:10
Vége lesz a szabad gyorshajtásnak?

Pár évente feldobják a hírt, hogy Németországban megszüntetik a sebességkorlátozás nélküli autópályaszakaszokat. Most is ez történt.

Pár évente más- és más indokkal vetik fel a sebességkorlátozás általános bevezetését a német autópályákon. A napokban a Reuters hírügynökség értesült ilyen szándékról. A meximális sebességhatár nélküli autópályaszakaszokon is bevezetendő sebességkorlátozás mellett érvelők két alapvető indokot hoznak fel az elképzelés mellett.

Az egyik a balesetek lehetőségének a csökkentése: ennek kapcsán két éve volt megmozdulás, amelyről akkor tájékoztattunk. A másik indok a környezetvédelem: már ilyen beadványt is elutasított korábban a német politikai vezetés 2009-ben. Szakértők szerint Németország az össz-széndioxid kibocsátását úgy tudja a leghatékonyabban csökkenteni, ha a közúti közlekedést korlátozza.

Mivel ez csak részben megoldható, hiszen gazdaságilag hátrányos, így olyan megoldásokat keresnek, amellyel használati korlátozás nélkül oldhatják meg a kibocsátás csökkentését. Erre jó lehetőség az általános sebességkorlát bevezetése, hiszen a német autópályaszakaszok körülbelül 50 százalékán nem él jelenleg sebességkorlát. A nagyobb sebesség fenntartásának nagyobb a teljesítményigénye, így nő a járművek fogyasztása és ezáltal a károsanyag kibocsátása is. Ha nem mennek olyan gyorsan, csak maximum az általánosan tervezett 130 km/h-val, akkor kisebb a kibocsátás.

A jelenleg ismertetett tevezet az üzemanyagárak adótartalmának a növelését is javasolja, amelytől azt várják, hogy a felhasználók tényleg csak akkor üljenek autóba, ha muszáj. A parkoló autó szintén nem termel károsanyagot. Természetesen ismertek az ellenérvek is, amelyek között szerepel, hogy a balesetveszélyes, illetve magas forgalomsűrűségű útszakaszokon már korlátozták a maximális sebességet, valamint, hogy a közlekedés helaett, vagy mellett inkább az ipar kibocsátását kellene csökkenteni.

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

...
2024.03.26. 07:26

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

Dugóígéret kedd-szerdára

Útjavítási munka miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán.

...
2024.03.25. 09:48

Dugóígéret kedd-szerdára

Útjavítási munka miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán.

Estétől korlátozások a fővárosban

A magyar-koszovói meccs miatt forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében.

...
2024.03.25. 08:23

Estétől korlátozások a fővárosban

A magyar-koszovói meccs miatt forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében.