2018.06.24, 18:23
Megvan a „Közlekedik a család” nyertese!!

A vadonatúj Skoda gépkocsit a Németh család nyerte Vas megyéből. Tudás, ügyesség, lelkesedés!

 Véget ért Magyarország legnagyobb, egész családokat megmozgató közlekedésbiztonsági vetélkedő-sorozata, mely során a szülők és gyermekek egyaránt fontos szerepet kaptak. Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság – együttműködő partnereivel – 2018-ban is meghirdette a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő sorozatot, melyet 2012. óta immár a hetedik alkalommal rendeztek meg.

Az országos döntőt a területi szintű (megyei, fővárosi) elődöntők előzték meg. Az országos döntőre a területi szintű vetélkedők nyertesei, összesen húsz család kerülhetett be.

A „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjét 2018. június 23-24-én, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei helyszíneken rendezték meg. A megnyitó ünnepséget Egerben, a Hotel Flórában tartották, és még az első napon a részt vevő családoknak a közúti közlekedéssel kapcsolatos elméleti ismereteikről kellett számot adni. A tesztlap kitöltésére elektronikus úton volt lehetőség. A gyakorlati feladatok végrehajtása ugyancsak az első napon kezdődött meg, és az esti pihenő után másnap folytatódott, és vasárnap délután ért véget. A gyakorlati versenyszám keretében minden családnak egy túraútvonalon kellett személygépkocsival végigmennie, és összesen hét állomáshelyen különböző feladatokat teljesítenie. Szombat délutánra két állomás jutott. Az első helyen (Parádfürdő) ügyességi feladatot kellett végrehajtani járműszerelvénnyel, majd a második állomáson a résztvevők gumiabronccsal kapcsolatos tesztfeladatot kaptak.

A verseny másnapján a túrát továbbfolytatva 5 állomáson kellett megjelenni. A siroki várnál ügyességi feladatot (csomagok időre történő elhelyezése a hátsó csomagtartóba), az egri Gárdonyi Géza téren elsősegély nyújtási feladatot, majd Mezőkövesden autós ügyességi feladatot kellett végrehajtani. A hatodik állomáson (Bükkábrány) az alkohol hatásaival kapcsolatban elméleti és gyakorlati feladatok vártak a versenyzőkre, míg végül a hetedik állomáson (Miskolc, Generali Aréna, Városi Szabadidő Központ) kerékpáros ügyességi feladat várt egy családtagra.

A Közlekedik a család országos közlekedésbiztonsági vetélkedőt 2018-ban a Németh család nyerte Vas megyéből, így ők vihették haza a verseny fődíját, a Skoda Rapid Family típusú személygépkocsit (a Skoda márkakereskedés és az Autós Nagykoalíció támogatásával).

A fődíjat Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke adta át a nyertes családnak.

A további helyezett családok az alábbiak.

II helyezett: Rideg család (Bács-Kiskun megye)

III. helyezett: Nádházi család (Pest megye)

IV. helyezett: Zahorán család (Békés megye)

V. helyezett: Vass család (Fejér megye)

VI. helyezett: Fodor család (Heves megye)

Ezen túlmenően további nyeremények, különdíjak átadására is sor került.

Az E-educatio Információtechnológiai Zrt. a legjobb elméleti tesztet kitöltő családnak ajánlott fel egy utalványt, amely a család egy tagját feljogosítja arra, hogy motoros vagy személygépkocsi elméleti oktatásán ingyenesen részt vegyen. A különdíjat a Vass család nyerte Fejér megyéből.

A Heves Megyei Balesetmegelőzési Bizottság különdíjat ajánlott fel a parádfürdői járműszerelvénnyel végrehajtott ügyességi verseny legjobb családjának. Ezt a különdíjat a Békés megyei Zahorán család nyerte.

A Borsod­­­-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság különdíját a mezőkövesdi autós ügyességi verseny legjobb családja, a Baranya megyei Kőrösi család nyerte meg.

Az i-Cell Kft. a legjobb kerékpáros eredményt elért családnak ajánlott fel egy 1 éves díjtalan járműkövetésre jogosító vouchert, melyet a Németh család (Vas megye) vihetett haza.

Végezetül a Pest megyei Nádházi család vehette át a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének különdíját, mert ők nyújtották a legjobb teljesítményt az elsősegélynyújtási feladatban. 

A döntőn résztvevő 20 család egy-egy 30.000 forint értékű üzemanyag-utalványt és Europe Assistance Auto SOS Bázis utalványban részesült.

Gratulálunk a nyerteseknek!

 

Háttér

A körültekintő, megfontolt és példamutató közlekedés szabályaival a legfiatalabbaknak érdemes minél korábban megismerkedniük, az idősebbeknek pedig sosem árt azokat újra és újra átismételniük. Ez a gondolat hívta életre hét esztendővel ezelőtt a Közlekedik a család elnevezésű vetélkedősorozatot, amelyet azóta is a Rendőrség baleset-megelőzési szervezete, az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság (a továbbiakban ORFK-OBB) szervez az Autós Nagykoalíció és a Porsche Hungaria ŠKODA márkaképviselete támogatásával. A visszajelzések, az érdeklődők számának folyamatos növekedése arra ösztönözték a szervezőket, hogy idén is megrendezzék ezt a vetélkedősorozatot.

Az ORFK-OBB egyik legfőbb célkitűzése, hogy az utakon a közösségi, felelős gondolkodás, a türelmesség, a figyelmesség és az udvariasság legyen jellemző. A verseny meghirdetésével célul tűztük ki továbbá, hogy a közlekedők széles rétegeinek – gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas – figyelmét egyidőben ráirányítsuk a biztonságos és balesetmentes közlekedésre, és a szabályosan közlekedő családokat példaképként állítsuk a többi közlekedő elé. Tudatos, veszélyt kerülő magatartási szemlélet és gyakorlat terjesztésére, és divatos, követendő mintaként való elfogadtatására, a generációk egymásra gyakorolt kölcsönös nevelő hatásának kiemelésére törekedtünk. Magyarország Kormánya a családbarát közgondolkodás széles körű elterjesztése érdekében a 1691/2017. (IX.12.) Korm. határozattal a 2018. évet a Családok Évének nyilvánította. Idén a „Közlekedik a család” vetélkedő a „Családok Éve” programjain belül került megrendezésre.

A versenyre az egy- és többgyermekes családok jelentkezését egyaránt vártuk. A jelentkezés feltétele volt, hogy az egyik szülő rendelkezzen érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, és a gyerekek életkora 6-17 év között legyen. A vetélkedő két fordulóból állt: a selejtezőből és a döntőből. A területi versenyre kétféle módon lehetett jelentkezni, a verseny honlapján elektronikus úton, vagy személyesen a helyszínen.

 

Területi versenyek:

A megyei (fővárosi) balesetmegelőzési bizottságok 2018. április 14. – június 9. között 20 helyszínen (megyeszékhelyeken illetve a fővárosban) bonyolították le a területi közlekedésbiztonsági vetélkedőket. A területi versenyekről egy-egy család jutott az országos döntőbe. 

A vetélkedő meghirdetését követően az ORFK-OBB hozzákezdett a verseny propagálásához. Március hónapban már megtartottuk a beharangozó sajtótájékoztatót. Az elmúlt évben a vetélkedő honlapján regisztrált családokat e-mailben tájékoztattuk az idei programról, facebook-on népszerűsítettük vetélkedőnket, és 100 000 szórólapot készítettünk, amelyet a területi szerveinknek megküldtünk.

A megyei balesetmegelőzési bizottságokat ösztönöztük, hogy a területi versenyeket minél nagyobb látogatottságú rendezvényekhez csatlakozva (például gyermeknap) bonyolítsák le. Úgy gondoljuk, hogy erőfeszítéseink eredményt hoznak, hiszen közel ezer család vett részt a vetélkedősorozaton. Külön szeretném kiemelni, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 69, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 56, Hajdú-Bihar megyében 43, Jász-Nagykun megyében pedig 36 család vetélkedett.

A verseny honlapján 2018. április 30. és 2018. június 3. között ötfordulós közlekedésbiztonsági vetélkedőt hirdettünk. Ehhez a regisztrációt követően fordulónként hat kérdést kellett megválaszolni. A feladatok kiértékelését követően a játékfordulónként a feladatokat eredményesen teljesítők között kisorsolásra került 1 db hordozható Bluetooth hangszóró  1 db 10.000 Ft értékű üzemanyag-utalvány, 1 db 10.000 Ft értékű Skoda, illetve 1 db 10.000 Ft értékű Europ Assistance Autó SOS Bázis csomag. Az ötödik fordulót követően a játékban fordulónként hibátlanul teljesítők között kisorsolásra került egy fő, aki egyhetes tesztvezetést nyert. Az öt fordulós internetes játékon 1 741-en vettek részt.

 

Idén nemcsak a családokat, hanem a legeredményesebb iskolákat is díjaztuk! Azok az oktatási intézmények, amelyek képviseletében a legtöbb család vett részt a területi versenyen, a Skoda Márkaképviselet felajánlására az alábbiak szerint kerülnek díjazásra:

1. helyezett iskola 500 000 Ft értékű tan- és sportszert,

2. helyezett iskola 300 000 Ft értékű tan- és sportszert,

3. helyezett iskola 100 000 Ft értékű tan- és sportszert kap az igények figyelembevételével.

 

1. helyezett lett:  Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium Jászberény 24 családdal,

2. helyezett Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Iskola, Debrecen – 12 családdal,

3. helyezett Békéscsabai Petőfi utcai Általános Iskola 7 családdal.

 

A területi versenyeket követően az országos döntőre 2018. június 23-án és 24-én került sor, mely a cikkünk elején írt eredményekkel zárult.

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

...
2024.03.29. 06:43

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

...
2024.03.28. 19:11

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

...
2024.03.26. 07:26

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.