2017.02.28, 08:19
Take Longer To Look A Bike

A motorkerékpáros közlekedés egyik legnagyobb kockázati tényezőjére, a nehezebb észlelhetőségre hívják fel a figyelmet az Egyesült Királyságban.

 A motorkerékpárosokat érintő személysérüléses közúti balesetek hátterében számos ok áll. A balesetek egy része a motorkerékpárosok hibájára vezethető vissza, amikor a járművezető valamilyen közlekedési szabályt gondatlanul, vagy szándékosan megsért (az előzetes adatok szerint tavaly 1 316 balesetből 636-ot okozott motorkerékpáros). A legjellemzőbb ok a gyorshajtás, mely a motoros balesetek mintegy 60%-ában játszik szerepet.

A motorkerékpárost érintő balesetek másik részéért azonban más közlekedő (pl. gépjárművezető, gyalogos stb.) okolható. A gépjárművezetők sajnálatos módon sokszor nem számolnak azzal a ténnyel, hogy a motorosok sérülési/halálozási kockázata kiemelkedően magas, ezen túlmenően a motorkerékpáros észlelhetősége a jármű kisebb mérete miatt korlátozottabb, valamint a kétkerekű jármű közlekedése is instabilabb.

A motorkerékpárosok nehezebb észlelhetősége azt követeli meg a gépjárművezetőktől, hogy a közúti kereszteződéshez érve – ahol elsőbbségadási kötelezettségük van – alaposabban, hosszabban és figyelmesebben nézzenek körül, valóban győződjenek meg arról, hogy egyik irányból sincs olyan veszély, mely elindulásuknak az akadályát jelentheti, és szemükkel ilyenkor ne csak a nagyobb méretű gépjárműveket „keressék”, hanem a kisebb méretű, keskenyebb, és ezáltal nehezebben észlelhető kétkerekűeket is!

Erre a komoly közlekedésbiztonsági kockázatra hívja fel a figyelmet az angol „Take Longer To Look A Bike” közlekedésbiztonsági kampány, mely keretében fél perces sokkoló spot is készült.

A kampányt Stephen Hammond közúti biztonsági miniszter hirdette meg, és 1,3 millió font összeget használtak fel erre a célra. A kampány megindítását néhány éve szándékosan a tavaszi motoros szezonkezdet időszakára időzítették, amikor hirtelen megnő a közúti forgalomban részt vevő motorosok száma, és az autósok jellemzően még nincsenek hozzászokva a motorosok tömeges megjelenéséhez, és az ezzel járó közlekedésbiztonsági többlet-kockázatokhoz.

A „Take Longer To Look A Bike” kampány fő üzenete az, hogy az autósok a különböző manőverek során (útkereszteződésbe behajtás, kanyarodáskor elsőbbségadás stb.) legyenek különösen figyelmesek, hosszabb ideig és alaposabban figyeljék meg a közlekedési környezetet, annak biztonságos voltát, továbbá ha motort észlelnek, akkor gondoljanak arra is, hogy annak nyergében egy hús-vér ember, azaz sérülékeny motoros is ül.

Az Egyesült Királyság baleseti adatai szerint a motorkerékpárosok a közúti forgalomban részt vevők mindössze az 1%-át teszik ki, ugyanakkor a közúti halálozások 19%-ában motorkerékpáros az áldozat. A szigetországban naponta átlagosan 30 motoros szenved sérülést, vagy veszíti életét balesetben, és ez a „Think!” közlekedésbiztonsági kampány-sorozatot meghirdető kormányzat szerint elfogadhatatlan és sürgős beavatkozásra kötelezi az érintett szaktárcákat.

A „Take Longer To Look A Bike” kampány sokkoló hatású rövidfilmje

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

...
2024.03.28. 19:11

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

...
2024.03.26. 07:26

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

Dugóígéret kedd-szerdára

Útjavítási munka miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán.

...
2024.03.25. 09:48

Dugóígéret kedd-szerdára

Útjavítási munka miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán.