2018.09.05, 08:13
Szarvasok az utakon!

Szeptember elejétől bő két hónapon át, általában november közepéig tart a szarvasbőgés időszaka. A szarvasok párzási időszakának jelentős közlekedésbiztonsági kihatásai is vannak, hiszen ilyenkor gyakrabban jelennek meg a vadak az utakon, és megnő a szarvas-elütések száma.

A következő hetekben szarvasokkal lakott területen kívül szinte bármelyik úton, bárhol és bármikor találkozhatunk. Különösen számolni kell szarvasok megjelenésére azokon az útszakaszokon, melyeket „Vadállatok” veszélyt jelző táblával jelölnek meg. Ezeket a táblákat ugyanis a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett útszakaszokon helyez el, ahol a vadak megjelenésének az átlagosnál is nagyobb a valószínűsége.

A legnagyobb veszélyforrás, hogy a bikák bőgési időszakában az állatok jóval aktívabbak, kevésbé óvatosak, veszélyérzetük lecsökken, ezért körültekintés nélkül szaladhatnak ki az úttestre. Fontos tudni azt is, hogy a szarvasok többsége családi kötelékben, vagy kisebb csapatokban mozog, így igen nagy a valószínűsége annak, hogy a vadállatok nem magányosan jelennek meg az utakon.

A szarvas elütések következményei súlyosak lehetnek, hiszen ilyenkor általában nem csak a vadállat sérül meg, hanem komoly veszély fenyegeti a balesetben érintett járművek vezetőit és utasait is. Sokszor hallhatunk olyan szarvas elütésekről, melyek személyi sérüléssel, vagy – bár szerencsére ritkábban – emberi tragédiával végződtek. Ennek oka egyrészt, hogy az úttesten megjelenő vadállatot látva a balesetet elkerülni szándékozó autós félre rántja a kormányt, s lehalad az úttestről, vagy összeütközik a szemből érkezővel, míg más esetekben az elütött vad a szélvédőt áttörve nagy erővel a gépjármű utasterébe csapódik (Néhány éve Nógrád megyében egy főútvonalon haladó autóbusz gímszarvast ütött el, és a vezetőtérbe vágódó szarvas az autóbuszvezető halálát okozta).

A balesetek és sérülések megelőzése érdekében kérjük, fogadják meg alábbi tanácsainkat!

 

A vadbalesetek megelőzésével kapcsolatban a leginkább ajánlható módszer a figyelem, a fokozott óvatosság, s a csökkentett haladási sebesség. A motorkerékpárral közlekedők jóval védtelenebbek a gépjármű vezetőköz képest. Ezért részükről a vadveszélyes útszakaszokon még inkább indokolt a lassúbb és óvatosabb közlekedés, s nem tanácsos a megengedett felső sebességértéket kihasználni.

Időnként előfordulhat, hogy a vadvédő kerítés esetleges hiányosságai, folytonosság-szakadásai miatt az autópályákon, vagy közvetlenül azok mellett vadállatokat látunk. Ilyen esetekben nem csak indokolt, hanem egyenesen „kötelező” a lassító fékezés még akkor is, ha közvetlen veszélyt még nem tapasztalunk. Az autópályára tévedt vadállatok ugyanis a kerítéstől nem tudnak a veszélyes zónából kihaladni, s így pánikszerűen a gépjárművek közé rohanhatnak.

Fontos tudni, hogy vadállat észlelése esetén a távolsági fényszóró alkalmazása kifejezetten hátrányos lehet, hiszen az úttesten lévő vad ilyen esetekben általában riadtan a fény felé fordul, megdermed, s nem tud időben kitérni az ütközés elől. A tapasztalatok szerint az óvatos közlekedés mellett a hangjelzés alkalmazása már nagyobb segítséget jelenthet, hiszen az állatok többsége megijed az erős kürt hallatán, s menekülni akar a közeledő zajforrás elől.

Hasznos, de ideiglenes eszköze lehet még a vadelütések elkerülésének az ultrahangos vadriasztó síp, melyet a járműre rögzíthetünk, s a menetszél működteti. Az egyszerűbb kivitelű műanyag változatok már olcsón hozzáférhetők, hátrányuk viszont, hogy egy-két autómosás után letörhetnek, vagy a ragasztási felület megkopása miatt az eszköz a járműről menet közben leesik.

A veszély észlelésének fontos feltétele, hogy a gépjármű fényszórói és szélvédői mindenkor tiszták legyenek, és ügyeljünk a belső párásodás megakadályozására is.

 

Ha őszi hónapokban lakott területen kívül közlekedünk, készüljünk fel előre a vadon élő állatok által okozott veszélyhelyzetekre, s tegyünk meg mindent a balesetek megelőzéséért!

Gyakoribb az autóelkobzás, mint gondolnánk

Több európai országban is az autó elkobzásával járhat, ha valaki durván megszegi a közlekedési szabályokat.

...
2024.03.28. 14:33

Gyakoribb az autóelkobzás, mint gondolnánk

Több európai országban is az autó elkobzásával járhat, ha valaki durván megszegi a közlekedési szabályokat.

Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

...
2024.03.26. 13:22

Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

„Sweet sixteen”

Billy Idol dalában jobban hangzik, a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében már kevésbé, a 16-os szám, amely felé a személyautóink átlagéletkora tart.

...
2024.03.23. 07:45

„Sweet sixteen”

Billy Idol dalában jobban hangzik, a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében már kevésbé, a 16-os szám, amely felé a személyautóink átlagéletkora tart.

Követik az idők szavát: páncélozott Toyota

Gyári extraként rendelhető páncélozás a Toyota Hiluxhoz: de nem az európai piacon.

...
2024.03.20. 11:05

Követik az idők szavát: páncélozott Toyota

Gyári extraként rendelhető páncélozás a Toyota Hiluxhoz: de nem az európai piacon.

2,6 millió km-t futott Toyota: és még bírta volna

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban.

...
2024.03.16. 08:05

2,6 millió km-t futott Toyota: és még bírta volna

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban.

Ilyen sem történik sokszor

Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

...
2024.03.15. 07:05

Ilyen sem történik sokszor

Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

Autók negatív extrákkal

450 ezer kilométert tüntettek el egy Volvo számlálójából, hogy jobb áron eladhassák. Ilyen és ehhez hasonló rekordok születtek tavaly.

...
2024.03.14. 11:24

Autók negatív extrákkal

450 ezer kilométert tüntettek el egy Volvo számlálójából, hogy jobb áron eladhassák. Ilyen és ehhez hasonló rekordok születtek tavaly.

LEGO-BMW csodák

A Speed Champions sorozat 676 alkatrészből álló újdonságaként lesznek kaphatók a BMW versenyautói LEGO-készletben.

...
2024.03.10. 14:18

LEGO-BMW csodák

A Speed Champions sorozat 676 alkatrészből álló újdonságaként lesznek kaphatók a BMW versenyautói LEGO-készletben.