Magazin

Két hét múlva EDWARD Day!

2019-09-10 12:40:03

Cél, hogy aznap senki ne veszítse életét az európai utakon.

Edward

Idén szeptember 26-án lesz az EDWARD Nap! A TISPOL (European Traffic Police Network) által immár negyedik alkalommal meghirdetett közlekedésbiztonsági esemény európai szinten valósul meg. (Az EDWARD mozaikszó, az ’European Day Without a Road Death’, magyarul: „Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül” szavak kezdőbetűiből). Az EDWARD projekt konkrét célja, hogy aznap senki ne veszítse életét közúti balesetben Európa úthálózatán. További cél a közúti áldozatok számának csökkentése kontinensünkön, az év valamennyi napján.

Szeretnénk felhívni minden úthasználó figyelmét, legyen gyalogos, kerékpáros, járművezető, vagy jármű utasa, hogy lehetősége szerint tegyen meg mindent a cél elérése érdekében, és aznap mindenki épségben érjen el oda, ahová elindult! Tavaly egyszer már sikerült, hiszen 2018. szeptember 19-én egyetlen esetben sem riasztották a mentőket és a rendőröket halálos baleset helyszínére! Ez mindenképpen a közlekedők érdeme! És miért ne sikerülhetne ez idén is?

Mindennapjaink során mindannyian közúthasználók vagyunk, így ennek megfelelően mindannyian „életmentők” is lehetünk. Ennek érdekében mindössze annyit kell tennünk, hogy megtartjuk a közúti közlekedés szabályait, figyelmesen közlekedünk és ügyelünk mások testi épségére is. Az EDWARD Nap szellemiségét és célkitűzését a magyar rendőrség, valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is magáénak vallja. Az EDWARD eseményei közé egy európai közlekedésbiztonsági túra is tartozik, mely számos nagyvárost érint. A nyitóesemény helyszíne a cseh főváros, Prága.

Az európai körút során a rendezvények iskolákat, városházákat, rendőrkapitányságokat, konferenciaközpontokat egyaránt érintenek, de a Nürburgring is nagyszabású rendezvénynek ad otthont, ahol a különböző úthasználói csoportok képviselői, politikusok, szakértők, hatósági szakemberek, a balesetben elhunyt áldozatok családtagjai, biztonsági és érdekképviseleti szervek vezetői stb. egyaránt részt vesznek. Belgiumban Violeta Bulc asszonnyal, az Európa Bizottság közlekedési biztosával, Edinburgh-ban pedig Michael Matison közlekedési miniszterrel találkozhatnak az érdeklődők.

Az európai túra állomásai az alábbiak:

szeptember 16: Prága (Csehország)

szeptember 17: Mainz (Németország)

szeptember 18: Wiesbaden és Nürburgring (Németország)

szeptember 19: Heverlee (Belgium)

szeptember 20: Rochester (Egyesült Királyság)

szeptember 23: Edinburgh (Egyesült Királyság)

szeptember 24: Belfast (Egyesült Királyság) és Dublin (Írország)

Dublinban egy órás interaktív szemináriumra is sor kerül, közép-európai idő szerint 11.30 órakor, mely követhető lesz az EDWARD twitter felületén. A 2019. szeptember 26-i EDWARD Nap szlogenje az alábbi: „A közutak használóiként mindannyian sebezhetőbbek vagyunk, mint azt gondolnánk”.

Hogyan csatlakozhat az EDWARD célkitűzéseihez?

Az EDWARD Nap célkitűzéséhez bárki önkéntesen csatlakozhat, a regisztrálásra, a projectedward.eu honlapon nyílik lehetőség. A csatlakozás gyors és egyszerű, mindössze a név, az e-mail cím, és az ország megjelölésére van szükség. Ezt követően mindenki le is töltheti és ki is nyomtathatja saját fogadalmát, és azt a szobájába, irodájába, vagy bármely más helyre kifüggesztheti. A kinyomtatott fogadalom egyrészt jelzi az érintett önkéntes csatlakozását e nemes célhoz, kifejezi szándékát a közúti közlekedésbiztonság javítása iránt, továbbá megismerteti közvetlen környezetét (munkatársai, barátai, családtagjai, hozzátartozói, ismerősei körét) az EDWARD projekt lényegével, célkitűzéseivel. A fogadalomtétel egyetlen klikkeléssel a Twitteren is megosztható.

A fogadalomtétel során az érintett ígéretet, szándéknyilatkozatot tesz arra vonatkozóan, hogy:

emlékezteti családtagjait, barátait és kollégáit arra, hogy különösen óvatosan közlekedjenek az utakon,

figyelmének központjába állítja a biztonságot,

olyan biztonságosan vezet, amennyire csak lehet, akár a gépjármű, motorkerékpár, vagy kerékpár kormánya mögött ül,

különös figyelmességet és óvatosságot tanúsít, amennyiben közlekedése során gyalogossal, kerékpárossal, gyermekekkel, idősekkel, vagy lovasokkal találkozik,

olyan sebességgel közlekedik, mely a jogszabályi előírásoknak és a biztonságosság követelményeinek egyaránt megfelel,

elvégzi a gumiabroncsok megfelelő biztonsági ellenőrzését,

fokozott figyelemmel vezet, amennyiben iskola mellett, vagy olyan hely közelében halad el, ahol sok gyermek található,

soha nem vezet szeszes ital fogyasztását követően és vezetése előtt nem szed kábítószert/gyógyszert, mely befolyásolhatják a biztonságos közlekedést,

mindig használja a biztonsági övét és biztosítja azt, hogy a vele utazók is mindannyian védetten utazzanak,

olyan körültekintően vezet, amennyire csak lehetséges és megtartja a biztonságos követési távolságot,

nem engedi, hogy a járműből, illetve a környezetből érkező ingerek, valamint saját gondolatai elvonják a figyelmét a vezetéstől

nem használ mobil telefont vezetés közben,

utasai felé jó példát mutatva nyugodtan és biztonságosan vezet.

A fogadalomtétel honlapunkon keresztül is megvalósulhat, amennyiben ide kattint!