2018.02.28, 13:36
Intelligens út Finnországban

Az „Aurora” nevet viseli az a projekt, mely keretében intelligens út épül a finnországi Kolari környékén, kifejezetten az automatizált közlekedési technológiák számára. Ezen a mintegy 10 km hosszú úton közlekedhetnek majd az önvezető, azaz autonóm járművek, a remények szerint teljes biztonsággal. Bár a munkálatok még csak kezdeti stádiumban vannak, a Föld első intelligens útját a Finn Közlekedési Hatóság 2018-ban tervezi átadni.

A vezető nélküli autók és az autonóm közlekedést lehetővé tévő utak a közúti közlekedés jövőjét jelenthetik, ugyanakkor ezeknek a technológiáknak az átfogó és rendszeres tesztelésre van szükség. A szakemberek a tökéletes tesztkörnyezetet Észak-Finnország területén találták meg, itt tesztelheti majd önjáró járműveit a Google (és természetesen más márkák) a téli időjárási és úti körülmények között.

“Az automatizálásnak számos előnye van.” – jelentette ki Kirsi Miettinen, a Finn Közlekedési és Kommunikációs Minisztérium munkatársa. „A közúti forgalomnak a jövőben folyamatosabbá kell válnia, és a biztonságnak drasztikusan kell javulnia. A közlekedési balesetek 90%-ának hátterében jelenleg emberi hiba áll, és az autonóm technológiákkal ezen a területen jelentős javulás érhető el. De az automatizálás fejlődése és biztonságossága érdekében arra van szükség, hogy ezeket a technológiákat rendszeresen, és különböző körülmények között teszteljük.”

Finnország az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt helyezett a digitális forgalmi infrastruktúra kiépítésére, a köz- és magánszféra szoros együttműködésében, továbbá megteremtette a szabályozási környezetet az intelligens környezet, a kísérletek és tesztek megvalósíthatósága érdekében.

“Az automatizált közlekedésre globális igény van. Jelenleg azonban nem létezik olyan tesztkörnyezet a világon, ahol az automatizált vezetést bonyolult, például téli körülmények között tesztelni lehet “- nyilatkozta Reija Viinanen, a Fell Lapland Business Services ügyvezető igazgatója, aki egyben a projekt koordinátora. “Jelenleg a tesztelés többnyire nyári körülmények között történik, de a kereskedelmi forgalomba hozatal és a továbbfejlesztés érdekében az automatizált technológiának a téli viszonyoknak is tökéletesen meg kell felelnie.”

Az Aurora projekt magába foglal zárt és nyilvános teszt utakat, valamint nyitva áll minden olyan cég számára, amely az autonóm járművek, illetve az intelligens környezet kifejlesztésében részt kíván venni. Az egyetlen követelmény mindössze az, hogy az adott cég aktívan járuljon hozzá az önjáró járművek, az automatizált útirányítás, a digitális közlekedési infrastruktúra, vagy az innovatív mobilitási szolgáltatások fejlesztéséhez.

A hozzájárulás a gyakorlatban számos területen megvalósulhat, jelenthet akár egy vadon élő állat megjelenésére történő valós idejű (real-time) figyelmeztetést, vagy a járművek egymás közötti kommunikációjának bármilyen típusú fejlesztését.

Az első tesztek még az idén megkezdődhetnek, miután a kijelölt útszakaszt megfelelő szenzorokkal és megfigyelő eszközökkel szerelték fel. Az Aurora projekt jelenlegi résztvevői közé tartozik többek között a Finn Közlekedési Hatóság, a Finn Meteorológiai Intézet, Finnország Földtani Földtudományi Kutatóintézete, a Lappföld Proving Ground, és a forgalmi helyzetfigyelő Roadscanners. Az Aurora projekt iránt a kezdetektől fogva jelentős nemzetközi érdeklődés nyilvánul meg. A szervezők célja nem más, minthogy létrehozzák az intelligens közlekedés sajátos „Szilícium-völgyét”.

A jövő az autonóm járműveké

Az Aurora zászlóshajója napjaink finn projektjeinek. Finnország emellett számos más olyan pán-skandináv és európai projekt résztvevője is, amelyek az intelligens közlekedési rendszereket kifejlesztésére irányulnak. Ezek közé tartozik az úgynevezett „Skandináv út”, mely keretében a jelenlegi mobilhálózatokat használják a járművek, valamint a jármű és a közlekedési infrastruktúra közötti kommunikáció előmozdítására.

A szabályozási háttér, a digitális infrastruktúra fejlettsége, az innováció és az Északi-sarkvidék vizsgálatokra tökéletesen alkalmas klímája miatt Finnország minden bizonnyal jelentős szerepet fog játszani a legfejlettebb intelligens közúti technológiák létrehozásában. Az Aurora projekt szlogenje az alábbi: “Ha Finnországban működik, akkor mindenhol működik a világon”.

Civilek vadászhatnak tilosban parkoló autókra

Svédországban egy alkalmazás segítségével fotót készítve a tilosban parkoló autókról lehet „feljelenteni” a szabálytalankodót. A gondolat nem új, az viszont igen, hogy ez esetben a feljelentő pénzt kap a tevékenységéért.

...
2024.04.18. 09:19

Big data a napi autózásban

Egy modern autó 19 terabájtnyi adatot is termelhet működési óránként.

...
2024.04.17. 11:11

Big data a napi autózásban

Egy modern autó 19 terabájtnyi adatot is termelhet működési óránként.

Évente hány új úrvezető csatlakozik az autósok közösségéhez?

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en.

...
2024.04.16. 10:21

Napfény, meleg, és motorkerékpárok!

Az ORFK-OBB támogatásával tartottak szezonnyitó rendezvényt a KTM Centrumban motorosok számára.

...
2024.04.15. 14:32

Napfény, meleg, és motorkerékpárok!

Az ORFK-OBB támogatásával tartottak szezonnyitó rendezvényt a KTM Centrumban motorosok számára.

Seprűvel a vihar ellen

A kínai ipar Európai térnyerése ellen tenne az EU, azonban a német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak.

...
2024.04.15. 13:14

Seprűvel a vihar ellen

A kínai ipar Európai térnyerése ellen tenne az EU, azonban a német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak.

Harcolnak a forgalom-ellenőrző kamerákkal

Többek között denevérdobozokkal próbálják eltakarni a forgalomellenőrző kamerákat az ellenzők Londonban, így tiltakozva a dugódíj ellen. Nem Batman áll a jelenség mögött!

...
2024.04.13. 14:37

Túl vannak az egymillión

A BMW egymilliónál több elektromos autót értékesített, ez a szegmens lett náluk a húzóágazat.

...
2024.04.12. 05:47

Túl vannak az egymillión

A BMW egymilliónál több elektromos autót értékesített, ez a szegmens lett náluk a húzóágazat.

Elektromos autóval mentik az elektromos autókat

Elektromos segélykocsi siet a lemerült akkus elektromos autókhoz Ausztráliában. Nagyok a távolságok, kevés a töltő.

...
2024.04.11. 10:19

Elektromos autóval mentik az elektromos autókat

Elektromos segélykocsi siet a lemerült akkus elektromos autókhoz Ausztráliában. Nagyok a távolságok, kevés a töltő.