2019.02.04, 15:32
Első önjáró autóbusz

A japán Muji és a finn Sensible 4 cégek együttműködésében épült meg az az autonóm, önjáró autóbusz, mely tesztelése napjainkban tart a Finnország északi részében megépült tesztpályán (erről a tesztpályáról honlapunkon korábban már írtunk). A Muji több ilyen modellt is épített. Az autóbuszokkal szembeni elvárás, hogy minden időjárási körülmények között biztonságosan alkalmazhatók legyenek,. Az autonóm járművek egyik legnagyobb problémáját éppen a korlátozott látási viszonyok melletti, illetve a téli közlekedés jelentik.

Amennyiben a jármű tesztelése sikerrel zárul és a jármű alkalmas lesz a biztonságos közúti közlekedésre, abban az esetben akár már 2020-ban forgalomba állhat Finnország három városában. Ezáltal a Gacha lehet az első olyan automata autóbusz a világon, amely mindenféle időjárás körülmények között alkalmazható.

“Az időjárás döntő szerepet játszik az autonóm autóbuszok vagy a robo-taxik piacának megnyitásában” – jelentette ki a projekt egyik vezetője. “Jelenleg leginkább az eső, a köd és a hó akadályozza meg az autonóm járművek közlekedését, mivel a meglévő technológiákat többnyire meleg éghajlati körülmények között tesztelik és fejlesztik.” Ezzel szemben a finn Sensible 4 cég sarkvidéki körülmények között teszteli az új technológiát, ezáltal biztosítva, hogy a gépkocsivezető nélküli közlekedés biztonságos legyen, esőben, napsütésben, ködben és hóesésben egyaránt.

A Gacha önjáró autóbusz külső részén LED fénycsík fut végig, a fényszórók ugyancsak energiatakarékos LED technológiával készültek. A leendő utasokat kommunikációs térkép tájékoztatja az útvonalról, a mozgási jellemzőkről és a következő állomásokról. A gyártó Muji cég a jármű belsejét leegyszerűsítette, a belső tér a karosszéria ívét követi, az ülések sötétkék színűek, a korlátok és kapaszkodók pedig hasonlóak, mint a ma közlekedő „hagyományos” tömegközlekedési járművek esetében.

Civilek vadászhatnak tilosban parkoló autókra

Svédországban egy alkalmazás segítségével fotót készítve a tilosban parkoló autókról lehet „feljelenteni” a szabálytalankodót. A gondolat nem új, az viszont igen, hogy ez esetben a feljelentő pénzt kap a tevékenységéért.

...
2024.04.18. 09:19

Big data a napi autózásban

Egy modern autó 19 terabájtnyi adatot is termelhet működési óránként.

...
2024.04.17. 11:11

Big data a napi autózásban

Egy modern autó 19 terabájtnyi adatot is termelhet működési óránként.

Évente hány új úrvezető csatlakozik az autósok közösségéhez?

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en.

...
2024.04.16. 10:21

Napfény, meleg, és motorkerékpárok!

Az ORFK-OBB támogatásával tartottak szezonnyitó rendezvényt a KTM Centrumban motorosok számára.

...
2024.04.15. 14:32

Napfény, meleg, és motorkerékpárok!

Az ORFK-OBB támogatásával tartottak szezonnyitó rendezvényt a KTM Centrumban motorosok számára.

Seprűvel a vihar ellen

A kínai ipar Európai térnyerése ellen tenne az EU, azonban a német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak.

...
2024.04.15. 13:14

Seprűvel a vihar ellen

A kínai ipar Európai térnyerése ellen tenne az EU, azonban a német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak.

Harcolnak a forgalom-ellenőrző kamerákkal

Többek között denevérdobozokkal próbálják eltakarni a forgalomellenőrző kamerákat az ellenzők Londonban, így tiltakozva a dugódíj ellen. Nem Batman áll a jelenség mögött!

...
2024.04.13. 14:37

Túl vannak az egymillión

A BMW egymilliónál több elektromos autót értékesített, ez a szegmens lett náluk a húzóágazat.

...
2024.04.12. 05:47

Túl vannak az egymillión

A BMW egymilliónál több elektromos autót értékesített, ez a szegmens lett náluk a húzóágazat.

Elektromos autóval mentik az elektromos autókat

Elektromos segélykocsi siet a lemerült akkus elektromos autókhoz Ausztráliában. Nagyok a távolságok, kevés a töltő.

...
2024.04.11. 10:19

Elektromos autóval mentik az elektromos autókat

Elektromos segélykocsi siet a lemerült akkus elektromos autókhoz Ausztráliában. Nagyok a távolságok, kevés a töltő.