2019.07.22, 07:20
Elektromos ralli-versenysorozat indul

Extreme E néven új versenyszéria indul 2021-től. A terepképes elektromos versenyautókkal vívnak majd csatákat, már megkezdődött a járművek tesztelése.

Az angliai Goodwood Sebesség Fesztiválon mutatkozott be a nagyközönség számára az Extreme E sorozat első versenyjárműve. Valamennyi Extreme E csapat ugyanazzal a szabvány felszereléssel áll majd rajthoz, amit a Spark Racing Tecnology szerel össze, az akkumulátorokat pedig a Williams Advanced Engineering biztosítja. Az elektromos SUV-ok prototípusainak tesztelése már kezdetét vette. A 2021-ben induló széria versenyzőinek két szett nyári és téli gumiabroncs fog a rendelkezésükre állni. A már bemutatott SUV Odyssey 21 nevű járművön a speciálisan a számukra fejlesztett Continental abroncsok is bemutatkoztak.

E Suv 2
Extrém terepekre készülnek a versenysorozat autói

„Az Extreme E-SUV ODYSSEY 21 járműhöz hasonlót eddig még soha nem láttunk az autósportban. A csúcstechnológia és a Continental által kifejlesztett abroncs design eredményeként egy elképesztő konstrukció született meg, amely bolygónk legkeményebb és legváltozatosabb helyszínein is képes a legmagasabb teljesítményt nyújtani. Legyen szó a Déli Sarkról, a Himalájáról, az Amazonas, a Szahara, vagy az Indiai Óceán szigeteinek térségéről, ez az autó nem csak az autósportok rajongói előtt csillogtatja meg az E-SUV-ok tudását, hanem azoknak is érdekes lehet, akik egy elektromos SUV megvásárlásával szeretnének hozzájárulni bolygónk megmentéséhez” – jegyezte meg Alejandro Agag, a Forma E ügyvezető igazgatója.

Gyakoribb az autóelkobzás, mint gondolnánk

Több európai országban is az autó elkobzásával járhat, ha valaki durván megszegi a közlekedési szabályokat.

...
2024.03.28. 14:33

Gyakoribb az autóelkobzás, mint gondolnánk

Több európai országban is az autó elkobzásával járhat, ha valaki durván megszegi a közlekedési szabályokat.

Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

...
2024.03.26. 13:22

Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

„Sweet sixteen”

Billy Idol dalában jobban hangzik, a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében már kevésbé, a 16-os szám, amely felé a személyautóink átlagéletkora tart.

...
2024.03.23. 07:45

„Sweet sixteen”

Billy Idol dalában jobban hangzik, a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében már kevésbé, a 16-os szám, amely felé a személyautóink átlagéletkora tart.

Követik az idők szavát: páncélozott Toyota

Gyári extraként rendelhető páncélozás a Toyota Hiluxhoz: de nem az európai piacon.

...
2024.03.20. 11:05

Követik az idők szavát: páncélozott Toyota

Gyári extraként rendelhető páncélozás a Toyota Hiluxhoz: de nem az európai piacon.

2,6 millió km-t futott Toyota: és még bírta volna

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban.

...
2024.03.16. 08:05

2,6 millió km-t futott Toyota: és még bírta volna

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban.

Ilyen sem történik sokszor

Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

...
2024.03.15. 07:05

Ilyen sem történik sokszor

Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

Autók negatív extrákkal

450 ezer kilométert tüntettek el egy Volvo számlálójából, hogy jobb áron eladhassák. Ilyen és ehhez hasonló rekordok születtek tavaly.

...
2024.03.14. 11:24

Autók negatív extrákkal

450 ezer kilométert tüntettek el egy Volvo számlálójából, hogy jobb áron eladhassák. Ilyen és ehhez hasonló rekordok születtek tavaly.

LEGO-BMW csodák

A Speed Champions sorozat 676 alkatrészből álló újdonságaként lesznek kaphatók a BMW versenyautói LEGO-készletben.

...
2024.03.10. 14:18

LEGO-BMW csodák

A Speed Champions sorozat 676 alkatrészből álló újdonságaként lesznek kaphatók a BMW versenyautói LEGO-készletben.