2009.03.30, 12:47
A rádióhallgatás hasonló kockázattal jár, mint az ittas járművezetés?


A tanulmány szerint egy „beszédes” utasra való odafigyelés, ill. a gépjárműbe épített hi-fi készülék hallgatása hasonlóan hatást gyakorolhat az emberi agy működésére, mint a szeszes ital fogyasztása. Ennek megfelelően a beszédre, vagy éppen a zenére koncentráló gépkocsivezető jóval bizonytalanabbul vezeti járművét az adott forgalmi sávban, kevésbé veszi észre, ill. tudatosítja a biztonságos vezetéshez szükséges „külső” információkat, s gyakrabban lépi át a terelő, ill. a záróvonalat.


A pittsburghi (USA) Carnegie Mellon University csoportja által készített tanulmány megállapítja, hogy a kísérlet során egy hallgatási „többletfeladat” hozzáadása átlagosan 37 %-kal csökkentette az agyműködésnek azt az aktivitását, mely éppen a vezetési feladat végrehajtásáért felelt.


„A járművezetőnek nem csak a kezét kell a kormánykeréken tartania, hanem a teljes agyi kapacitásával is folyamatosan az útra kell koncentrálnia.” – jelentette ki Marcel Just professzor, a kutatás vezetője.

Gyakoribb az autóelkobzás, mint gondolnánk

Több európai országban is az autó elkobzásával járhat, ha valaki durván megszegi a közlekedési szabályokat.

...
2024.03.28. 14:33

Gyakoribb az autóelkobzás, mint gondolnánk

Több európai országban is az autó elkobzásával járhat, ha valaki durván megszegi a közlekedési szabályokat.

Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

...
2024.03.26. 13:22

Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

„Sweet sixteen”

Billy Idol dalában jobban hangzik, a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében már kevésbé, a 16-os szám, amely felé a személyautóink átlagéletkora tart.

...
2024.03.23. 07:45

„Sweet sixteen”

Billy Idol dalában jobban hangzik, a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében már kevésbé, a 16-os szám, amely felé a személyautóink átlagéletkora tart.

Követik az idők szavát: páncélozott Toyota

Gyári extraként rendelhető páncélozás a Toyota Hiluxhoz: de nem az európai piacon.

...
2024.03.20. 11:05

Követik az idők szavát: páncélozott Toyota

Gyári extraként rendelhető páncélozás a Toyota Hiluxhoz: de nem az európai piacon.

2,6 millió km-t futott Toyota: és még bírta volna

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban.

...
2024.03.16. 08:05

2,6 millió km-t futott Toyota: és még bírta volna

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban.

Ilyen sem történik sokszor

Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

...
2024.03.15. 07:05

Ilyen sem történik sokszor

Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

Autók negatív extrákkal

450 ezer kilométert tüntettek el egy Volvo számlálójából, hogy jobb áron eladhassák. Ilyen és ehhez hasonló rekordok születtek tavaly.

...
2024.03.14. 11:24

Autók negatív extrákkal

450 ezer kilométert tüntettek el egy Volvo számlálójából, hogy jobb áron eladhassák. Ilyen és ehhez hasonló rekordok születtek tavaly.

LEGO-BMW csodák

A Speed Champions sorozat 676 alkatrészből álló újdonságaként lesznek kaphatók a BMW versenyautói LEGO-készletben.

...
2024.03.10. 14:18

LEGO-BMW csodák

A Speed Champions sorozat 676 alkatrészből álló újdonságaként lesznek kaphatók a BMW versenyautói LEGO-készletben.