2019.03.05, 18:04
Újabb dugók lesznek az M0-án

Megváltozik a forgalmi rend az M0 körgyűrűn áprilisban - közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője, Kiss Boglárka elmondta, hogy megkezdődik az autóút déli szektorának felújítása. A déli szektor az 1-es főút és az M5-ös sztráda között húzódik. A felújítás az 1-es főút felé vezető oldalt érinti majd a 17. és a 23. kilométerszelvényben. A 17. kilométerszelvény a halászteleki lehajtó után kezdődik, a 23. pedig az 51-es főút csatlakozása van.

A beruházást a NIF Zrt. finanszírozza, az aszfaltburkolatot betonra cseréli. A munkálatok a tervek szerint novemberben fejeződnek be – jelezte Kiss Boglárka. A szóvivő megjegyezte, hogy a felújításokat három ütemben végzik el. Az első szakaszt (22-23. kilométerszelvény) júliusban, a másodikat (17-19. kilométerszelvény) augusztusban, a harmadikat (17-22. kilométerszelvény) pedig novemberben adják át.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője elmondta, hogy az elmúlt években az M0-s autóút napi átlagos forgalma 67 ezerről 120 ezerre nőtt, ami jelentősen igénybe veszi az útburkolatot, ezért kell kicserélni az aszfaltot betonra.  A munkálatok alatt az autóutat kétszer kétsávosra korlátozzák.

 MTI/ fotó: Koszticsák Szilárd

Jó sok a munka az M0 körgyűrűn

Továbbra is torlódásokra kell számítani az M0 körgyűrűn az arra közlekedőknek.

...
2024.04.19. 19:35

Jó sok a munka az M0 körgyűrűn

Továbbra is torlódásokra kell számítani az M0 körgyűrűn az arra közlekedőknek.

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

...
2024.04.19. 16:00

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

...
2024.04.19. 09:47

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

...
2024.04.19. 07:37

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

...
2024.04.18. 08:14

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

...
2024.04.16. 08:28

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

...
2024.04.15. 10:17

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

...
2024.04.15. 06:08

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.