2019.09.10, 10:59
Tragikus balesetek sora történt a hétvégén

Tizenkét balesetben tizenhatan vesztették életüket péntek hajnaltól vasárnap éjfélig. Tizenhatan.

Az ORFK Főügyelet jelentése szerint szeptember hatodika és nyolcadika között 166 személysérüléses közúti baleset történt Magyarországon, és kimagaslóan sokan, tizenhatan vesztették életüket a balesetekben. Tehát tizenkét baleset végződött halálos kimenetellel, negyvenegy súlyos sérüléssel, száztizenhárom könnyű sérüléssel. A fentieken túl 631 anyagi káros baleset okán is érkezett bejelentés a rendőri ügyeletekre.

A halálos kimenetelű balesetek a fővárosban, valamint hat megyében történtek. A közúti tragédiák körülményeit tekintve – bár a rendelkezésre álló adatok előzetesek, és a további eljárás során a tényleges okok változhatnak – kiemelkedően magas volt az úgynevezett pályaelhagyásos balesetek száma. Nézzük meg az eseteket.

Budapesten szombaton a hajnali órákban egy 21 éves fiatalember személyautóval villanyoszlopnak ütközött, míg egy nappal később szintén hajnalban egy férfi ugyancsak személykocsival eddig ismeretlen okból tért le az úttestről és egy fának ütközött. Ugyancsak fának ütközött Békés megyében egy 21 éves fiatalember, miután autójával vélhetően megcsúszott. Hasonló történt egy 34 éves nővel is Bács-Kiskun megyében, aki előzés közben vesztette el uralmát a járműve felett, majd az útról lesodródva csapódott egy fának. A hétvége utolsó pályaelhagyásos tragédiája Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében történt, ahol egy középkorú férfi eddig nem ismert okból ütközött az úttest jobb szélén lévő villanyoszlopnak.

Meghalt Egy Autós Az 54 Es Főúton Soltvadkert és Bócsa Köz
Meghalt egy autós az 54-es főúton Soltvadkert és Bócsa között

A balesetek körülményeinek a teljes feltárása előtt, az eljárás jelenlegi szakaszában korai nyilatkozni arról, milyen hiba vagy tényező vezetett az sofőrök halálához, ugyanakkor a tapasztalatok szerint az ilyen balesetekben általában meghatározó a sebességtúllépés, valamint a figyelmetlenség és – különösen a hajnali órákban – a fáradtság szerepe.

A lesodródásos baleseteken túl több frontális ütközés is áldozatokat szedett. Két baleset is hármas tragédiával végződött. Pest megyében egy 27 éves nő hajtott fel a kocsijával az M5 autópályára a forgalommal szemben. Utasa tíz éves gyermeke volt. A pályán, bár többen próbálták figyelmeztetni és a bejelentések alapján a rendőrség is igyekezett őt utolérni és leterelni, ez nem sikerült. Így frontálisan ütközött egy szemből szabályosan haladó autóval, amely ütközés tragikus eredménnyel járt, mindkét sofőr és a gyermek utas is elhunyt.

Forgalommal Szemben Hajtott Az M5 ös Autópályán Egy Autós,
Az M5 autópályán történt tragikus baleset során kiégett autók (MTI fotó: Mihádák Zoltán)

A másik három emberéletet követelő baleset Vác közelében, a 2. számú főútvonalon történt. Itt egy 48 éves férfi – vélhetően megcsúszás miatt – személykocsijával áttért a menetirány szerinti baloldalra és frontálisan összeütközött egy külföldi tulajdonú autóval.

A menetirány szerinti bal oldalra való áttérés további két közúti tragédiát is okozott (egyszer autóbusszal, másik alkalommal tehergépkocsival ütközött az érintett jármű vezetője), míg figyelmetlen balra kanyarodás miatti ütközött a szemből érkezővel egy 30 éves férfi Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Utoléréses baleset történt vélhetően a járművezető fáradtsága miatt Tiszadada lakott területén belül, amikor péntek hajnalban egy 21 éves férfi az előtte haladó autóbusznak ütközött, majd autója az ütközés hatására lepördülve az útról egy fának csapódott majd felborult. De nem csak autóvezetők szenvedtek végzetes balesetet a hétvégén, egy kerékpárost a vele azonos irányban haladó személygépkocsi elsodort.

Hárman Meghaltak Egy Balesetben A 2 Es úton
Hárman meghaltak balesetben Vác közelében a 2-es úton

Sajnos a közúti tragédiák még ma is mindennaposak az útjainkon. Például a tavalyi azonos napokon hét fő vesztette életét a közútjainkon. De a most tapasztalt esetszám kiugróan magas. Nagyon fontos, hogy mindnyájan tegyünk ellene! Ügyeljünk rá, hogy autóba ülve, motoron, vagy kerékpáron, esetleg hivatásos sofőrként mindig a biztonságos vezetésre képes állapotban induljunk útnak: vegyük tekintetbe a fáradtságot, ingerültséget is, és semmiképp ne vezessenek ittasan, vagy gyógyszerek, egyéb szerek negatív hatása alatt.

A vezetési stílus legyen defenzív, tehát vegye figyelembe azt, hogy más közlekedők is hibázhatnak, így a sofőr nagyobb eséllyel védhet ki egy balesetveszélyes helyzetet. Figyelnünk kell rá, hogy a vezetési stílus igazodjon a megváltozott őszi közlekedési körülményekhez, sőt a pillanatnyi forgalmi helyzethez is!

Meghalt Egy Autós A Főváros Xxiii. Kerületében
Helyszínelés az egyik budapesti halálos kimenetelű baleset után

Némi visszaesés történt az újautó-eladásban

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban.

...
2024.04.20. 07:57

Némi visszaesés történt az újautó-eladásban

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban.

Jó sok a munka az M0 körgyűrűn

Továbbra is torlódásokra kell számítani az M0 körgyűrűn az arra közlekedőknek.

...
2024.04.19. 19:35

Jó sok a munka az M0 körgyűrűn

Továbbra is torlódásokra kell számítani az M0 körgyűrűn az arra közlekedőknek.

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

...
2024.04.19. 16:00

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

...
2024.04.19. 09:47

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

...
2024.04.19. 07:37

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

...
2024.04.18. 08:14

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

...
2024.04.16. 08:28

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

...
2024.04.15. 10:17

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.