2019.06.27, 09:35
Nő a balesetek száma az M7-esen. Óvatosan vezessenek!

Csütörtök délelőtt két baleset is történt az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán. Összegyűjtöttünk egy autópálya viselkedési etikettet a nyárra, hogy kevesebb legyen az autópályabaleset!

Az elsődleges adatok szerint 2019. június 27-én 7 óra 30 perc körül az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalának 63-as kilométerszelvényében hat jármű összeütközött. A balesetben többen megsérültek, egy autó kigyulladt. A helyszínelés idejére az autópálya balesettel érintett szakaszát a rendőrök teljes szélességében lezárták, a forgalmi zár 9.40-ig tartott. De nem kellett sokáig várni a következő balesetre: szintén az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, az 55-ös kilométerszelvényben, Pákozd és Székesfehérvár között 10 óra 17 perc körül újabb közúti közlekedési baleset történt. Egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze, amelynek következtében két személy megsérült. Egy sávon haladhat a forgalom, egy kilométeres torlódás alakult ki.

A példák is mutatják, hogy a nyár folyamán folyamatosan számítani kell az M7 autópálya zsúfoltságára, különösen a Balaton felé vezető oldalon, az első balatoni leágazásig. A torlódások, forgalomlassulás lényegében bármely napszakban kialakulhatnak, erre minden erre közlekedőnek számítania kell, és ennek megfelelően kell megválasztani a haladási sebességet és a vezetési stílust.

Próbljuk elkerülni a következő, az autópályán jellemző leggyakoribb vezetői hibákat illetve rossz vezetői szokásokat:

  • Követési távolság be nem tartása, lassabb jármű “tolása” a belső sávban. Kerüljék az agresszív magatartást
  • Forgalom akadályozása, indukolatlanul lassú menetsebesség választása, különösen a belső “gyors” sávban. Alacsonyabb haladási sebességet választva, de utolérve még lassabban haladó járművet (például teherautó) sávváltásba és előzésbe kezdve, ha a körülmények és a jármű állapota-teljesítménye engedi, gyorsítsanak a megengedett legnagyobb sebességre az előzés mielőbbi befelyezéséért, illetve, hogy indokolatlanul ne lassítsák a forgalmat, ezáltal ne indítsanak el fékezési láncot, amely torlódást, ráfutást okozhat
  • Kiegyensúlyozottabb a forgalom ritmusa, ha a haladók alkalmazkodnak a pillanatnyi forgalmi dinamikához – kerülik a gyorshajtást, és kerülik az autópályaidegen túl lassú haladást is
  • Nagyon figyelmesen váltsanak sávot: az autópályán nagyon eltérő haladási sebességek is jellemzők, sávváltást nem szabad kikényszeríteni, csak akkor váltsanak sávot, ha ezzel nem kényszerítik fékezésre vagy a haladási irány megváltoztatására a másik sávban haladót. Figyeljenek a kis sziluettet mutató, de gyorsan közeledő motorosokra.
  • Ne előzzenek jobbról, ne használják a leállósávot haladásra. Amellett, hogy mindkét megoldás szabálytalan, váratlanul éri a többi közlekedőt. A Budapest felé tartó háromsávos szakaszon se előzzenek jobbról
  • Tartsák be a “Jobbra tarts” szabályt is, indokoltalanul ne haladjanak a belsőbb sávokban, ha üres a külső sáv is
  • Nagyobb sebességnél az autó kisebb kormánymozdulatra is érzékenyen reagál. Ne kényszerítsenek másokat kikerülőmanőverre! Akár utolérve egy lassabb konvojt,  ne erőszakolják ki az előttük haladóktól a jobbra sorolást (ne “söprögessék” a belső sávot), de akár előzési manővert kezdve a hátulról gyorsabban érkezőt se zavarják össze.
  • Figyeljenek a fel- és lehajtóknál, mindkettőnél alakulhat ki torlódás. Segítsék a felhajtó autók besorolását lassítással, sávváltással, de  csak akkor ha nem akadályozzák vele a mögöttes forgalmat, vagy a belső, gyorsabb sáv forgalmát.
  • A felhajtó autók ne kényszerítsék ki a besorolást, felhajtáskor tartsák be az elsőbbségadás ide vonatkozó szabályait!
  • A gyakorlott vezetők legyenek türelmesebbek és segítség a gyakorlatlanabb vezetőket, illetve ne zavarják őket össze. Nyári- és hétvégi időszakban mindig több az utakon, különösen a nyaralóhelyek körül, még különösebben az M7 autópályán a kisebb rutinnal rendelkező sofőr,: esetükben a legjellemzőbb vészreakció a vészfékezés és a kontrollálatlan kormányelrántás, mindkettő nagy sebességnél komoly veszélyeket rejt.
  • Gyakorlatlan vezetők ne a zsúfolt autópályán “próbálgassák a szárnyaikat”, törekedjenek a biztonságos haladásra.
  • Figyeljék a forgalom ritmusát, ha lassul, akkor nem véletlenül történik, lehet az ok egy torlódás, vagy baleset, vagy útkarbantartás. Torlódás esetén jelezzenek a vészvillogóval a mögöttes haladóknak!

Némi visszaesés történt az újautó-eladásban

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban.

...
2024.04.20. 07:57

Némi visszaesés történt az újautó-eladásban

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban.

Jó sok a munka az M0 körgyűrűn

Továbbra is torlódásokra kell számítani az M0 körgyűrűn az arra közlekedőknek.

...
2024.04.19. 19:35

Jó sok a munka az M0 körgyűrűn

Továbbra is torlódásokra kell számítani az M0 körgyűrűn az arra közlekedőknek.

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

...
2024.04.19. 16:00

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

...
2024.04.19. 09:47

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

...
2024.04.19. 07:37

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

...
2024.04.18. 08:14

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

...
2024.04.16. 08:28

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

...
2024.04.15. 10:17

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.