2019.11.21, 13:46
Provokatív sikerkampány

Szarul néz ki, de védi az életem! - szöveg csak az egyik provokatív elem a bringás fejvédők használatára buzdító német közlekedésbiztonsági kampány plakátjain. Ha valaki nem olvas angolul, az ágybahívó képre biztosan felfigyel. A bevállalós kampány díjesőt hozott a készítőinek.

A német Szövetségi Közlekedési és Digitális Infrastruktúra Minisztérium (BMVI) valamint a Német Közlekedésbiztonsági Tanács (DVR) közösen indított közlekedésbiztonsági kampányt, amelynek az üzenetét szokatlanul egyedien fogalmazták meg. Az idei szezonkezdettel startolt kerékpáros fejvédőt népszerüsítő kampány a „Looks like shit. But saves my life” szlogent hirdette. A cseppet sem szokványos, szöveg magyarul így hangzik: „Sz…rul néz ki. De védi az életem”. A szöveg már sejteti, hogy a kampánnyal a fiatalokat és a fiatal felnőtteket célozták meg.)

A szervezők a kampánnyal kívánták a kerékpárosokat a fejvédő sisak viselésére ösztönözni: sikerrel. A felmérések szerint a közlekedők java kedvezően fogadta a kampányt – a legtöbben „nagyon jó”, illetve „meglehetősen jó” értékelést adott -, míg az elmarasztaló válaszok aránya 30 százalék körüli volt. A kampány begyűjtötte a német PR-szakma díjait is. November 15-én Berlinben a PR Report Award eredményhirdetésén elnyerte „Az év kampánya” címet, és két további díjat is kapott, a „Politika, Társadalom, Nyilvános kommunikáció”, valamint a „Speciális kompetenciák, innovatív kommunikáció” kategóriákban. Az ötletet Frankfurtban is jutalmazták, az „Ezüst Effie” díjat a legnagyobb német kommunikációs ügynökség (GWA) ítélte oda a „Nyilvános kapcsolatok” kategóriában.

A nem mindennapi közlekedésbiztonsági kampány elindításának az oka volt, hogy Németországban a kerékpáros fejvédő viselési aránya a bringások körében alacsony (a védősisak használata nem kötelező). A BASt kutatóintézet felmérése szerint a 17-30 év közötti német kerékpárosoknak mindössze a 8 százaléka hordja rendszeresen a fejet, és így nem ritkán az életet is védő sisakot. Különösen a fiatal nők az elutasítóbbak, alapvetően hiúsági okból (nem áll jól rajtuk, tönkreteszi a frizurát). Ezt egy februárban végzett kutatás állapította meg, amely során a megkérdezett nők 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy bringázáskor soha nem visel fejvédőt (a felmérést 1016 fiatal kerékpáros bevonásával végezték el).

A fiatal kerékpárosok „érzékenyítése” érdekében a kampány meghirdetői a „Németország következő topmodellje” rendezvény szervezőihez és résztvevőihez fordultak. A 14 éves múltra visszatekintő TV műsor történetében először fordult elő, hogy a műsor preventív célokat is szolgált. Sztárfotósok közreműködésével készültek fényképek fiatal topmodellekről, kerékpáros fejvédővel a fejükön, és ezeket a képeket a kampány során széles körűen terjesztették, első sorban online és közösségi felületeken.

 

Háttér

Németországban a kerékpáros fejvédő használata nem kötelező, bár annak szükségszerűségére számos szakértő és közlekedésbiztonsági szervezet tett már javaslatot. A fejvédő használatát ugyanakkor minden kerékpárosnak javasolják. A németországi tapasztalatok azt mutatják, hogy kerékpározáskor a szülők gyermekeik biztonságára sokkal nagyobb figyelmet fordítanak, és ilyenkor jó példát mutatva gyakran saját maguk is sisakot csatolnak. A fiatalok és a fiatal felnőttek esetében azonban a sisak viselésének aránya rendkívül alacsony, ezért is tűnt időszerűnek az említett kampány megindítása.

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

...
2024.04.19. 07:37

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

...
2024.04.18. 08:14

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

...
2024.04.16. 08:28

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

...
2024.04.15. 10:17

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

...
2024.04.15. 06:08

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

Figyeljenek a jövő héten a sebességükre!

Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!

...
2024.04.14. 17:56

Figyeljenek a jövő héten a sebességükre!

Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!

Hétfői dugó-tipp

Hétfőtől útfelújítás nehezíti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítését.

...
2024.04.14. 05:54

Hétfői dugó-tipp

Hétfőtől útfelújítás nehezíti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítését.

Ha támogatják, akkor veszik

Háromezernél több elektromos jármű beszerzéséhez kértek már támogatást a cégek.

...
2024.04.13. 05:59

Ha támogatják, akkor veszik

Háromezernél több elektromos jármű beszerzéséhez kértek már támogatást a cégek.