2020.03.19, 08:37
Mérsékelt számú halálos baleset történt a múlt héten

Öten vesztették életüket a múlt héten közúti balesetben Magyarország területén. Két tragikus kimenetelű kamionos ráfutás is történt.

Március második hetében 1251 közúti balesetről tud a rendőrség, ezekből 252 járt személyi sérüléssel, amelyből öt esetben volt halálos a sérülés. A balesetek közül 61 eredményezett súlyos sérültet, és 186-ban esett könnyű sérülés. Január elseje óta 25 nap telt el halálos közúti baleset nélkül.

A múlt heti halálos balesetekből, mint a felcímben jeleztük, kettő volt kamionos ráfutás, kettő átsodródás és egynek az okaként az elsőbbségadás elmulasztása említendő. Időrendi sorrendben a kamionos balesetek nyitották a tragikus sort. Március 9-én az M1 autópályán Mosonmagyaróvár körzetében reggel egy 28 éves kamionos ütközött neki az előtte haladó és forgalmi okból fékező nehéz tehergépjárműnek. Az utolért jármű is nekiütközött az előtte haladónak, és az is az előtte lévőnek, így négy kamion vett részt a balesetben. A leghátul lévő járművet vezető külföldi kamionos belehalt a sérüléseibe.

Másnap, március 10-én az M0-ás autópálya körgyűrű déli szakaszán, Budapest XVIII. kerület közigazgatási területén délután egy 23 éves külföldi sofőr hajtott neki teherautójával az előtte forgalmi okból lassító kamionnak. A fiatal sofőr a helyszínen az életét vesztette. A vizsgálatok állása szerint mindkét kamionos halálos balesetet a követési távolság helytelen megválasztása okozta.

Március 10-én a 6-os számú főúton, Pécsvárad közelében is halálos baleset történt. Kora délután egy 63 éves nő a személyautójával az eddigi adatok szerint nem adta meg az elsőbbséget az érkező  járműszerelvénynek, amellyel összeütközött, majd a járművek egy harmadik, forgalmi okból álló teherautónak csapódtak. A személyautó sofőrjét súlyos sérüléssel szállították kórházba, ott az orvosi ellátás ellenére életét vesztette.

A két következő baleset oka mindkét esetben a forgalmi sáv elhagyása. Seregélyes lakott területén kívül, március 11-én délután egy 31 éves férfi a személyautójával áttért a szembe jövő sávba, ahol összeütközött a vele szemből szabályosan érkező 25 éves férfi által vezetett személyautóval. A vizsgálat szerint vétlen sofőr a frontális ütközés következményeként a helyszínen az életét vesztette. A jelentés szerinti baleset okozó elaludt a volánnál, ezért tért át a szembejövő sávba: a baleset okának a megállapítása még folyamatban van. Ő és három utasa könnyű sérüléseket szenvedett.

Az ötödik halálos baleset március 15-én történt Pogányszentpéter lakott területén belül. Éjszaka, 0 óra 25 perckor egy 67 éves férfi személyautóval áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, majd lesodródott az úttestről, ahol előbb nekiütközött egy jelzőtáblának, majd egy felsővezetéktartó betonoszlopnak és a vízelvezető árokban állt meg. A sofőr a helyszínen meghalt, egy utasa súlyos, egy könnyű sérüléseket szenvedett. A vizsgálat szerint a sofőr nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett.

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

...
2024.03.29. 06:43

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

...
2024.03.28. 19:11

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

...
2024.03.26. 07:26

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.