2020.05.21, 05:53
Ismét kapható támogatás elektromos jármű vásárlására

Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat indult a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására.

A Klíma- és természetvédelmi akcióterv értelmében a korábbinál szélesebb vásárlói kör számára szeretnék elérhetővé tenni az elektromos meghajtású gépjárművek megvásárlását. Ezért a támogatási rendszert a kedvezőbb árazású autók felé mozdították el – hangsúlyozta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a budapesti sajtótájékoztatóján. A vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a körülményektől függően 2,5 millió forint is lehet járművenként, míg a 11-15 millió forint eladási áru autók esetén a támogatás maximum félmillió forint. A taxis szolgáltatók esetében a támogatás a beszerzési ár 55 százaléka is lehet. Elektromos segédmotoros kerékpárt cégek és egyéni vállalkozók, főként futárok vehetnek a pályázat keretében, a 100 ezer és 1 millió forint közötti robogók esetében a támogatás elérheti a beszerzési ár 55 százalékát. Olyan tevékenységeket szeretnének támogatni, amelyek az átlagosnál nagyobb futásteljesítménnyel járnak, mert ezzel lehet a leginkább hozzájárulni a környezetvédelemhez. A pályázatok benyújtása június 15-én indul, jelentkezni a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2022. június 1-jéig lehet a https://elektromobilitas.ifka.hu pályázati portálon keresztül. A beadás egyszerűbb a korábbinál, a dokumentumokat kizárólag elektronikus úton kell benyújtani. Az elektronikus ügyintézéssel a pályázatok feldolgozási időszaka csökken, gyorsabb elbírálás és kifizetés várható, a pályázat benyújtása után saját felelősségre megrendelhető az elektromos autó vagy robogó, de a jármű továbbra sem vehető át a támogatói okirat nélkül. Az államtitkár felidézte, hogy az ITM által 2018 októberében meghirdetett, elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására kiírt pályázatot a rendelkezésre álló 3,3 milliárd forintos keretösszeg kimerülése miatt idén február 24-én zárták le. Az államtitkár kitért arra is, a kormány nemcsak az elektromos személygépjárművek elterjedését ösztönzi, hanem a Zöld busz program keretében 36 milliárd forinttal támogatja azt a klímapolitikai célt, hogy 2022-től csak tisztán elektromos buszokat lehessen üzembe helyezni a városi közösségi közlekedésben.

 

Némi visszaesés történt az újautó-eladásban

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban.

...
2024.04.20. 07:57

Némi visszaesés történt az újautó-eladásban

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban.

Jó sok a munka az M0 körgyűrűn

Továbbra is torlódásokra kell számítani az M0 körgyűrűn az arra közlekedőknek.

...
2024.04.19. 19:35

Jó sok a munka az M0 körgyűrűn

Továbbra is torlódásokra kell számítani az M0 körgyűrűn az arra közlekedőknek.

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

...
2024.04.19. 16:00

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

...
2024.04.19. 09:47

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

...
2024.04.19. 07:37

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

...
2024.04.18. 08:14

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

...
2024.04.16. 08:28

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

...
2024.04.15. 10:17

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.