2020.06.24, 06:52
Felszippantották az állami támogatást

Nagyon gyorsan kimerült a tisztán elektromos meghajtású autókhoz igényelhető állami támogatási keret.

A Magyar Lízingszövetség és a GÉMOSZ (Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége) szerint ez azt jelzi, hogy az új támogatási konstrukció jelentősen megmozgatta a piacot. A két szervezet abban bízik, hogy a következő időszakban új, akár megemelt keretösszeg fogja segíteni a vásárlókat. Az elektromos személyautók az Európai Unió autópiacán egyre népszerűbbek, az idei első negyedévben 6,8 százalékos volt a részesedésük, szemben az egy évvel korábbi 2,5 százalékkal, Magyarországon pedig az első negyedévben 1004 darab új elektromos autó kelt el, ami 64 százalékos növekedésnek felel meg.

A tisztán elektromos járművek vásárlási támogatásra szánt összesen 5 milliárd forintos keretösszeg lényegében néhány óra alatt kimerült. Több mint 2 ezer tisztán elektromos autó és segédmotoros kerékpár megvásárlásához érkezett be kérelem. Mindez jelzi, hogy sokan felkészülve várták a lehetőséget. Az autó- és járműfinanszírozó lízingvállalatokat képviselő Magyar Lízingszövetség szerint az elektromobilitás a következő időszakban is az egyik fontos tényező lesz a járműpiacon. E trend elindításához, megerősödéséhez ma még, az elektromos autók magasabb ára miatt, jót tesz az állami támogatás.

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

...
2024.03.29. 06:43

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

...
2024.03.28. 19:11

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

...
2024.03.26. 07:26

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.