Hírek

Egy hét alatt megduplázódott a közúti halálesetek száma

2020-02-10 15:50:34

Egyre több a halálos kimenetelű gyalogos elütés. A múlt héten nyolc halálos balesetben kilencen vesztették az életüket. Volt egy tömegbaleset is.

Halálra Gázoltak Egy Nőt Budapesten

A láthatóság nem javult, és sajnos a közúton közlekedők, köztük a gyalogosok viselkedése, szabálykövető magatartása sem. Mindezt a megtörtént esetek is mutatják. Igaz, hogy már februárt írunk, és egyre tovább van világos, de továbbra is az év fényszegényebb szakaszában járunk, így nagyon kell figyelniük járművezetőknek és gyalogosoknak egyaránt.

Budapesten a múlt héten négy halálos áldozattal járó közúti baleset is történt, ebből háromban hunyt el gyalogos. Az első február 3-án délelőtt történt Angyalföldön, egy 39 éves férfi ütött el a zebrán a tilos jelzés ellenére áthaladó 72 éves nénit, aki a helyszínen meghalt. A másik két gyalogosgázolás február hatodikán történt, mindkettő este és mindkettőben az eddigi vizsgálati adatok szerint a gyalogos vétett a szabályok ellen.

Az este kilenc óra után a XX. kerületben történt balesetben egy 22 éves férfi által vezetett autó elé lépett le egy 63 éves nő, aki az ütközéstől a helyszínen az életét vesztette. Az este fél tizenegykor, ismét Angyalföldön történt balesetben pedig egy 42 éves nő kelt át ugyan kijelölt gyalogátkelőhelyen, de a vizsgálat szerint a tilos jelzés ellenére. Az érkező autó, amelyet egy 51 éves férfi vezetett elütötte. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Pest megyében február ötödikén történt gyalogosgázolás. Gyál lakott területén, az éjszakai órákban egy 33 éves férfi a vele szemben az úttesten gyalogló ismeretlen személyazonosságú, 50-60 év körüli férfit ütött el. A vizsgálat eddigi adatai szerint a gyalogos volt a szabálytalan.

A következő gyalogoshalállal járó balesetben a kiváltó ok figyelemfelkeltő. BAZ megyében Rudabánya lakott területén belül egy 45 éves nő várakozott a buszmegállóban, kora hajnalban, még napkelte előtt. Egy érkező autó 25 éves sofőrje az eddigi vizsgálatok eredménye alapján elaludt a volánnál, az enyhén jobbra ívelő úttestet elhagyta, a bal oldali árokba hajtott, majd a nagy sebessége miatt azon áthaladt és szerencsétlenül a buszmegállóban várakozó nőt a villanyoszlopnak nyomta, aki a sérüléseibe a helyszínen meghalt.

Miskolc lakott területén belül, február nyolcadikán is történt egy lesodródás miatti baleset. Sötétedés után egy 78 éves férfi a vizsgálat szerint nem az útviszonyoknak megfelelő módon vezetett, lesodródott az útról és villanyoszlopnak ütközött. A balesetben az életét vesztette.

Többrésztvevős baleset Heves megyében történt, Kál mellett, lakott területen kívül, közúton, február hetedikén hajnalban, napkelte előtt. Négy jármű ütközött, de még nem történt személyi sérülés, a balesetben résztvevők a mentéssel foglalkoztak, sérült járműveik körül várakoztak. Ekkor érkezett autójával egy 62 éves külföldi állampolgár, aki nekihajtott a balesetett szenvedett autóknak és a várakozóknak. A helyszínen egy 32 éves külföldi állampolgár és a kórházba szállítás után egy 48 éves külföldi állampolgár is az életét vesztette, hat személy súlyos-, egy pedig könnyű sérülést szenvedett. Az érintett útszakaszt órákra lezárták, a baleset okán a vizsgálat még tart.

A végére hagytuk a negyedik budapesti, halálos áldozattal járó balesetet. Ez az eset már nyilvánosságot kapott, mivel a vizsgálatok szerinti vétlen áldozat 38 éves labdarugó sportolónk volt. A XIX. kerületi, a reptérre vezető gyorsforgalmi úton egy 31 éves férfi a taxijával a vizsgálat eddigi adatai szerint szabálytalanul előzött, emiatt ütközött a szemből érkező focista autójával. A taxisofőr bokatörést szenvedett. Az eljárás során őt őrizetbe vették, mivel felmerült a gyanú, hogy drogot fogyasztott, és így okozta a halálos balesetet.