2020.05.26, 21:47
Cseh, magyar, szlovák határnyitás

Kedd éjféltől Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitják határaikat egymás állampolgárai számára.

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Kolozsváron, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy abban állapodott meg a cseh és a szlovák kollégájával, hogy kedd éjféltől azon magyar, szlovák és cseh állampolgárok számára teszik lehetővé országaikban való karanténmentes beutazást, akik tartózkodása a másik ország területén nem haladja meg a 48 órát. “Mi megengedjük a szlovákoknak, hogy 48 órát Magyarországon töltsenek karanténkötelezettség nélkül, a szlovákok ugyanezt megengedik a magyar állampolgároknak. Ugyanez van cseh-szlovák vonatozásban, és ugyanez lesz magyar-cseh vonatkozásban” – részletezte a miniszter.

A közép-európai bonyolult viszonyokat jelző technikai információként tette hozzá: amikor magyar állampolgár Csehországba utazik, azt a szlovákok megengedik, azonban a visszafelé utat már nem engedik meg a saját területükön, ezért azt Ausztria felé kell majd megejteni a magyar állampolgároknak. Ugyanez a helyzet a Magyarországról hazautazó csehek vonatkozásában is. Szijjártó Péter ismertette, hogy az egyeztetéseket azután folytatta le a szlovák és a cseh kollégájával, miután hétfőn Magyarország és Szerbia megállapodott arról, hogy a két ország állampolgárai korlátozások nélkül járhatnak át a magyar-szerb határon, és Orbán Viktor miniszterelnök a szlovák kollégájával folytatott megbeszélés után erre utasította.

Arra az újságírói kérdésre, hogy várható-e ilyen megállapodás Romániával is, Szijjártó Péter elmondta: Romániával egyelőre nem tárgyaltak a korlátozások feloldásáról, mert a két ország közötti epidemiológiai helyzet nincsen egyensúlyban. “Remélem, hogy hamarosan lesz lehetőség arra, hogy ilyen típusú tárgyalást folytassunk Romániával is. Nekünk is az az érdekünk, hogy a határon túli magyar közösség tagjai a legszorosabb kapcsolatot tudják tartani az anyaországgal, és a határmentén élő közösségek tagjai élő kapcsolatban lehessenek” – fogalmazott a miniszter.

Némi visszaesés történt az újautó-eladásban

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban.

...
2024.04.20. 07:57

Némi visszaesés történt az újautó-eladásban

Márciusban csökkent az eladott új autók száma az Európai Unióban.

Jó sok a munka az M0 körgyűrűn

Továbbra is torlódásokra kell számítani az M0 körgyűrűn az arra közlekedőknek.

...
2024.04.19. 19:35

Jó sok a munka az M0 körgyűrűn

Továbbra is torlódásokra kell számítani az M0 körgyűrűn az arra közlekedőknek.

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

...
2024.04.19. 16:00

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

...
2024.04.19. 09:47

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

...
2024.04.19. 07:37

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

...
2024.04.18. 08:14

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

...
2024.04.16. 08:28

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

...
2024.04.15. 10:17

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.