2020.02.25, 13:45
Baleseti szempontból nyugodtabb volt a múlt hét

Kevesebb halálos baleset történt a múlt héten, mint az azt megelőző időszakban. Persze ettől nem dőlhetünk hátra, hiszen összesen 1157 olyan közúti baleset történt, amely a rendőrség tudomására jutott.

A múlt hét szerencsésebben alakult a halálos kimenetelű balesetek szempontjából. Három balesetben négyen vesztették életüket az útjainkon. Mindeközben 1157 olyan balesetről tud a rendőrség, amely a múlt héten történt (köztük a három halálos kimenetelű esettel), ezekből 45 járt súlyos sérüléssel, 163 könnyű sérüléssel és 946 volt anyagi káros.

A halálos balesetek autópályán illetve országúton történtek. Február 17-én Pápa közelében délelőtt egy 27 éves férfi a személyautójával és a hozzákapcsolt utánfutóval előzésbe kezdett. A helyzetet rosszul mérhette fel, így frontálisan ütközött a szemből szabályosan érkező személyautóval, amely a baleset során teljesen kiégett, a benne utazó két fő meghalt (egy 35 éves férfi és egy 17 éves fiú). A baleset még egy súlyos-, és egy könnyű sérüléssel járt.

Február 21-én délután az M5 autópályán Újhartyán térségében a kihajtóban haladó járműszerelvénnyel az 51 éves sofőr megcsúszott, a vizsgálatok jelenlegi állása szerint túl gyorsan hajtott, emiatt áttörte a bal oldali szalagkorlátot, az árokba hajtott és felborult. A hibázó sofőr a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A múlt heti harmadik halálos baleset is tehergépkocsival történt. Február 22-én hajnalban Keszthely közelében a 76-os számú főúton egy nyersolajat szállító járműszerelvény ismeretlen okból letért a bal oldali füves útpadkára, majd az 52 éves sofőr vélhetően korrigálni igyekezvén jobbra kormányozta a járművét, ami részben sikerült, de elvesztette az uralmát a járműszerelvény felett így a jobb oldali árokba csapódott. A balesetben a vezető a helyszínen az életét vesztette. A vizsgálat mai állása szerint a sofőr nem a jármű és a rakomány sajátosságait figyelembe véve vezetett.

Egyre jobb az idő, így szeretnénk mindenki figyelmét felhívni rá, hogy a napközben javuló útviszonyok ne tévesszék meg a közlekedőket, hajnalban még hideg lehet, az ilyen hőmérsékletre jellemző lefagyásokkal, nyálkás-, nedves útburkolattal. És a naplemente után is téliesre vált az aszfalt felülete, kevésbé tapadva, mint a melegebb napközbeni időben. Kérjük továbbra is óvatosan, megfontoltan vezessenek!

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

...
2024.03.26. 07:26

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

Dugóígéret kedd-szerdára

Útjavítási munka miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán.

...
2024.03.25. 09:48

Dugóígéret kedd-szerdára

Útjavítási munka miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán.

Estétől korlátozások a fővárosban

A magyar-koszovói meccs miatt forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében.

...
2024.03.25. 08:23

Estétől korlátozások a fővárosban

A magyar-koszovói meccs miatt forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében.